Már készülődnek a Kiscsillagok

Ördög Nóra a Cool délutáni műsorában nagy örömmel jelentette be, hogy nemrégiben, egy igazán kemény válogatást követően, a végleges zsűri kiválasztotta azt a harminc produkciót, melyek megmérettethetnek a Csillag születik második szériájában.
- Irgalmatlanul sok jelentkező volt, így nem volt egyszerű dolgunk.
Nóra elmondta, több száz rendkívül szórakoztató előadás után, tökéletes egyetértésben hozta meg a döntését Hernádi Judit, Oroszlán Szonja, Fáy Miklós és Szirtes Tamás.
Ami az indulókat illeti, megtudtuk, idén is rengeteg énekes tehetség jelentkezett, de számos táncos és egyéb káprázatos produkciónak lehetünk majd szemtanúi.
- Nagyon színes a paletta, és a mezőny pedig hihetetlenül erős! Az biztos, hogy senki sem fog unatkozni!
A műsor hamarosan elindul hódító útjára, és lelibben a fátyol a Csillag születik második szériájának kiscsillagairól, de azokba a produkciókba is belepillanthatunk majd nemsokára, melyek végül nem kerültek be a legjobbak közé.
Még több Cool itt!




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































