Kovács Lázár házhoz megy

2010-03-04 08:14:00
A gasztronómia fenegyereke bevállalt egy vasárnapi ebédet.


Kovács Lázár és Bakcsi Árpád a Cool Live-ban meséltek az általuk nemrég meghirdetett gasztronómiai fotópályázatról Müller Attilának. A Receptklub egykori sztárszakácsa és a fotóművész saját szakmáikat ötvözve egy olyan versenyt hirdettek, ahol különféle ételekről kellett megkomponált és gusztusos képeket készíteni, melyeknél szempont volt a fogyaszthatóság is. A témát tekintve a Valentin napot választották a szervezők, melyre rengeteg mű érkezett, akadt közöttük, melyet szinte harapni lehetett, de volt olyan pályázó is, aki egészen különös konyhaművészeti megközelítésből világított rá a szerelem ünnepére.

- A nyertest egy olyan ételsorral, egy olyan vasárnapi ebéddel szeretnénk meglepni, mely az egész családját elkápráztatja majd – mondta Kovács Lázár a Cool-nak.

A szakács elárulta azt is, hogy a jelenlegi pályázatuknak ugyan megvan már a nyertese, de a nagy sikerre való tekintettel újabb körre készülnek, mely egy másik ünnepet céloz meg.

A szervezők műsorunkban kihírdették annak a szerencsés nyertesnek a nevét, aki családjával együtt megízlelheti Lázár különleges menüjét.

Még több Cool itt.


hirdetés
Szerelmes felhívás óriásplakáton
2012-02-10
90. születésnapját ünnepli Göncz Árpád
2012-02-10
Meglátogattuk László Attilát
2012-02-10
Szórólappal ment színházat Németh Kristóf
2012-02-10
Kamarás Ivánnak sosincs késő
2012-02-10
Szenzációs felvételek a sarki fényről
2012-02-10
Exkluzív interjú a Viszkissel
2012-02-10
Nem volt puccskísérlet
2012-02-10
Távozott a BKV vezérigazgatója
2012-02-10
Nyugdíjasokat vett célba a hírhedt csaló
2012-02-10

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)