Fenyő Miklós háklis a feldolgozásokra

Reflektor
2009-06-30 10:02:00
Dolly elégedetlen volt a legtöbb Hungária-dal átírásával, de akadt, ami tetszett.


Vágatlanul - A Hungária előtt tisztelgett Zséda is

A Hungáriától zengett Siófok a hétvégén. Idén elsőként ugyanis a magyar zenekart avatták ikonná a Balaton partján, ahol 13 együttes mutatta meg, ők hogyan játszanák el a banda legnagyobb slágereit. Fenyő Miklós szerint ez hatalmas megtiszteltetés, bár attól félt egy kicsit, hogyan dolgozzák fel a számaikat.

– Én valóban háklis vagyok a szövegekre, de az az igazság, hogy ha valaki valami szellemeset visz bele, valami kreatív dolgot, akkor nem bánom, ha erre az alkalomra megváltoztatja, de ehhez tényleg kell, hogy valami tehetség legyen benne. És én attól félek, hogy majd össze-vissza változtatgatják – mondta Fenyő Miklós.

Miklós félelme azonban alaptalannak bizonyult, a fellépők ugyanis inkább a zenét írták át, ki-ki a saját stílusára. Roy és Ádám fiatalságuk egyik legmeghatározóbb élményének tartják a Hungáriát, Roynak ráadásul még ennél is többet jelent az együttes.



– Az én anyukám ismerte Fenyő Miklóst, ráadásul azt hiszem egy suliba jártak. Mesélte azt a sztorit, hogy ott ültek a Szent István parkban és lógatták a lábukat a padon és mesélte anyunak, hogy majd csinálok egyszer egy nagy zenekart... Na ez lett a Hungária – mondta Roy.

A fellépők között volt Pokorny Lia színésznő is, aki életében most először énekelt ekkora közönség előtt, kisfia szerint ugyanis a dalolászás nem erőssége...

– Énekelni? Azt nem annyira szereti. Ha mesélek neki, azt sokkal jobban. Talán fel kellett volna, hogy hívja a figyelmem, hogy ezzel a dologgal nem biztos, hogy dolgom van, de nagyon bátran vállalkoztam – tette hozzá Pokorny Lia.



A Hungária persze nagyon élvezte a különböző átdolgozásokat, Dolly szerint azonban egy hibát szinte minden előadó elkövetett.

– Egyik nóta sincs úgy igazán befejezve, szóval ez meglepett. Ugyanakkor meg jópofa próbálkozásokat látok, volt néhány állati jó ritmus, amit élveztem, volt, amit annyira nem találtak el, vagy érzelmileg, vagy... de sok volt, ami tetszett – mondta Dolly.

Miklósék ezzel együtt jól érezték magukat, nekünk viszont elárulták, hogy bár tetszettek a feldolgozások, az eredeti slágereket nem nagyon lehet fölülmúlni. Persze a cél nem is ez volt, hanem a tisztelgés, ebben pedig nem volt hiba. A Reflektor teljes riportja itt látható!


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
15 percig bírta a „nemzet rozmárja”
2012-02-11
Megmérkőztek a jeges-flúgos futamon
2012-02-11
Őrjöngött, majd meghalt a skizofrén
2012-02-11
Teljesítettük Tibi bácsi kívánságát
2012-02-11
Halálos villamosszerencsétlenség
2012-02-11
El akarta lopni a gázcsövet
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11
Szmogriadó: szigorúan büntetnek
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)