Szóváltás a miniszterelnökkel
Nem volt tabutéma

Ezren jelentkeztek, közülük tízen maradtak, akik tudnak és mernek kérdezni a miniszterelnöktől. Gyurcsány Ferenc az RTL klub Házon Kívül magazinjának felvételén szembesülhetett az emberek közvetlen kérdéseivel. Nem volt tabutéma. Az első kérdező mindjárt arra volt kíváncsi, hogy a köztársasági elnökválasztás miatt szakad-e a kormánykoalíció és lesz-e belháború az MSZP-ben.
Gyurcsány Ferenc a kormánykoalíció politikai fiaskójának nevezte, hogy nem Szili Katalin, az MSZP jelöltje lett a köztársasági elnök. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kudarcból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Arra a felvetésre, hogy talán hasznára vált volna a koalíciónak, ha ő is markánsan részt vesz a kampányban, a miniszterelnök azt felelte, hogy neki nem volt szabad belefolynia a vitába, mert neki a megválasztott államfővel mindenképpen együtt kell működnie - bárkinek a jelöltje is nyerjen.
Mik lehetnek a következmények, személyi felelősök, Hiller István felelősségre vonása? – szólt a következő kérdés. A kormányfő elmondta: az MSZP szombati rendkívüli kongresszusán megvizsgálják az okokat és a következményeket, részletesen elemzik a történteket. Azt nem árulta el, hogy lesznek-e személyi következmények. 'A politika nem kiszavazó-show' - tette hozzá. Gyurcsány Ferenc szerint az elnökség helyesen döntött, hogy kongresszust tart, ahol megvitathatják, hogy mik voltak az okok, mik lehetnek a következmények, és hogyan kell tovább kormányozni.
A miniszterelnököt nem csak a kiválasztott kérdezők faggatták, hanem a közönség is. Parázs vita alakult ki például a családtámogatásról vagy a lakáshoz jutásról. A miniszterelnök egyik válaszában azt ígérte, hogy bővítik a Fészekrakó programot.
'Talán szeptembertől meg lehet tenni azt, amit most Ön kérdez. A korhatár felemelését és a támogatott hiteleknél a hosszabb futamidőt' – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Kérdésekre válaszolva Gyurcsány Ferenc beszélt az egészségügy és a határon túliak helyzetéről, valamint az áfa-visszafizetések ügyéről is.
Az egészségüggyel kapcsolatban azt mondta: jelenleg az a rossz szemlélet uralkodik, hogy ha megtörténik a baj, akkor azt meg kell gyógyítani, ahelyett, hogy milliárdokat költene az állam és az emberek arra, hogy a gyerekeknek megtanítsák, hogyan kell megelőzni a betegségeket, majd később segítsék őket ebben.
'Az egészségügy egy itt maradt darabja egy régi világnak' - mondta a miniszterelnök. Legalább 3-4 év kell a változtatásokhoz. De a jelenlegi kormány legalább hozzáfogott a reformokhoz - emelte ki Gyurcsány Ferenc.
A kormányfő megígérte egy határon túli magyar lánynak, hogy szeptembertől a tartózkodási engedély megkérésétől számítva két éven belül magyar állampolgárságot lehet majd kapni.
Az áfa-visszatartások közvetlenül 30 ezer vállalkozót érintettek, de közvetve akár még egyszer ennyien is láthatták kárát. Az okokra válaszolva Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy az európai uniós csatlakozás után jóval kevesebb áfa jött be a költségvetésbe, mivel sokan kihasználták a megnyílt határokat. Ezzel a költségvetés 100 milliárd forintot vesztett.
A Házon Kívül különkiadása a nézők véleményére is kíváncsi. Sms-ben lehet szavazni arról: szükség van-e arra, hogy a miniszterelnöknek személyesen tehessék fel az emberek a kérdéseiket.
|
Kapcsolódó galériák |




A nézők szerint is csalt Veronika
Megkérdeztük a netezőktől, szerintük is lefeküdt-e Veronika Péterrel?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































