Sokba kerülhet a szocpol
60 napon belül jelezni kell a gyermekszületést

Bence szülei négy éve vettek fel szocpolt, vagyis úgynevezett megelőlegezési kölcsönszerződést kötöttek. Radvánszkiék két gyermeket vállaltak nyolc évre előre. Cserébe, a hitel mellé 2,4 millió forint állami támogatást is kaptak. A gyermekek megszülettek, de ezt nem jelentették a hitelező banknak. Pedig kellett volna. Nemrég levelet kaptak a hitelintézettől, hogy mivel 60 napon belül nem igazolták fiaik születését, fizetniük kell. Sokat.
Összesen 540 ezret. Radvánszkiék azt mondják, őket egyszer sem tájékoztatták a bejelentési kötelezettségről. Pedig 2005 óta van ilyen, de februárig nem volt büntetés.
„Felháborítónak tartjuk ezt az egész követelést, és fellebbezünk ez ellen, mert nem is tudjuk kifizetni” – mondta Radvánszki Éva.
AZ RTL Híradó megkereste az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumot, írásban válaszoltak. Például azt, hogy a jogszabály nem tudása nem mentesít a kötelezettség alól, és hogy az ügyfeleknek a bankkal kötött szerződésből tudniuk kellett volna minderről. A bejelentés pedig azért kötelező, mert a gyermekek megszületéséig a kölcsön kamatát és költségeit a magyar állam fizeti.
Úgy tudjuk, hogy a Magyar Államkincstár regionális igazgatóságaihoz már több panasz érkezett a visszakövetelt összegek miatt, ezért a kincstár, a minisztérium és a bankok képviselői a napokban egyeztetnek arról, hogy enyhítenek-e a büntetéseken.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 00:00
|




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































