Több lesz a villanyszámla!
5-10 százalékos áremelés várható

Az áramszolgáltatók májusban nyújtották be áremelési kérelmeiket a Magyar Energia Hivatalhoz, ebben 6 és 15 százalék közötti drágulás szerepelt. A hivatal becslése szerint azonban az októberi gázárcsökkenés mértéke nagyobb lesz, mint amit a szolgáltatók számoltak, így ennél kisebb áremelést tartottak indokoltnak.
Ennek megfelelően július elsejétől az E.ON bruttó 8,6 százalékkal, a DÉMÁSZ pedig 6,9 százalékkal emeli árait. Augusztustól jön a következő lépcső, az áram az ELMŰ szolgáltatási területén 5,1, az ÉMÁSZ területén pedig 10,8 százalékkal lesz drágább. Az áremelkedésbe a Magyar Energia Hivatal már beleszámolta az áfa emelkedését is, így jöttek ki ezek az adatok.
Forrás: Független Hírügynökség




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































