1/10
REFLEKTOR

Ónodi Eszter Monte Carlo-i élményei

Az Aglaja című film és Ónodi Eszter sikerére nemcsak a magyar közönség, de a színésznő kisfia, a hétéves Zsigmond is nagyon büszke, aki...

Kőműves Kelemen Alföldi módra

A címszerepet játszó Stohl András szerint a darab rávilágít arra, hogy a mai világban az anyagi javak határozzák meg, hogy ki vagy.
XXI. SZÁZAD

Egy zseniális elme legféltettebb titka

Einstein eltitkolt lánya. Az egykori Magyarországon, Újvidéken született. Egy évesen rejtélyes módon nyoma veszett. A skarlátjárvány...

Emberi uralom és állati sorsok

Szabadságharcot vártak alapításától, később majdnem cirkuszt csináltak belőle. Egy állatkert, mely látott éhesen beszabaduló...
FÓKUSZ PLUSZ

Fura figurák kontra előítéletek

A kopasz, a tetovált, a lilára sminkelt punkos meg a sárga nyakkendős jampis. Négy,- első pillantásra és másodikra is,- tőlünk nagyon...

Ki mire megy a balkezével?

70 millió ember. Az egész földgolyón mindössze ennyien képesek használni jobb és bal kezüket egyforma ügyességgel. Ők az úgynevezett...

Egy liter benzinnel a Föld körül

Létezik olyan autó, amelyik egyetlen liter benzinnel elvinne bennünket Rómáig és tankolás nélkül vissza is hozna Budapestre. Igaz, nem...

Vége egy szárnyaló karriernek?

Brutálisan összeverték a Győri Balett egyik vezető táncosát, Horváth Krisztiánt. Életveszélyes állapotban került kórházba, sokáig az sem...

A szépségverseny, ahol már a magyar lányoktól rettegnek

Szikrázó napsütés, lábnyomok a finom homokban, és egy gyönyörű bikinis lány: Szabó Kriszti még inkább megerősítette, hogy bizony a magyar...

Interjút adtak a Szulejmán sorozat sztárjai

A törökök imádnak minket, és mi is őket. Minden történelmi viszontagság ellenére a két ország lakói kiválóan szót értenek és keresztbe...

Házhoz jönnek a halálos orvosságok

Néhány kattintás az interneten, és máris otthonunkba érkezik az egyébként vényköteles, és szigorú orvosi ellenőrzés mellett szedhető...

Változnak az idők, változnak a példaképek

Oláh Gergő és Vastag Csaba sorra kapják a példaképnek címzett visszajelzéseket, leveleket, kéréseket. De, vajon az, amit ma róluk...

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)
IDŐJÁRÁS

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés Pataki Zitával és Véber Istvánnal.
RTL II: Bíróság elé citálná a királyi családot egy festőnő
2013-06-18
RTL II: Bankpániktól tartanak
2013-06-18
RTL II: Vádat emeltek Csatáry László ellen
2013-06-18
Máris módosítanak a bejelentett csomagon
2013-06-18
Mosoly a világ minden tájáról
2013-06-18
Kívülről nyalóka, belülről süti
2013-06-18
Az államfőnél vendégeskedett az Attraction
2013-06-18
Művészetek Völgye huszonharmadszor!
2013-06-18
Markológéppel szabadították ki a kiselefántot
2013-06-18
Életet mentett a szabadnapos rendőr
2013-06-18

Művészetek Völgye huszonharmadszor!

Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja július végén 10 napig várja az érdeklődőket Kapolcson és környékén. Több mint 1500-an...

Vádat emelhetnek Necas ellen

Az egyik prágai lap szerint a miniszterelnök tavaly három képviselőnek jól fizető állami pozíciókat ígért, ha támogatják a kormány...

Markológéppel szabadították ki a kiselefántot

Az egyhónapos csemete órákig állt a vízben, a szűk kútban mozogni is alig tudott. Kiemelni sem lehetett, ezért a segítségére sietett...

Mosoly a világ minden tájáról

Négy hónapig 55 filmes szakember dolgozott a Mosolyogj a világra című rövidfilmen. Az egész világot körülölelő montázs világpremierjét...

Kívülről nyalóka, belülről süti

A sütinyalóka mostanában kezdett divatossá válni éppen különlegessége miatt. A készítése egyáltalán nem bonyolult, van, aki még vicces...

Nem volt jegye, leugrott a vonatról

A közösségi oldalakon keresnek szemtanúkat annak a 22 éves fiúnak a barátai és szülei, aki Szentgál és Kislőd között a sínek mellett...

Csoda, hogy életben maradtak

Felfoghatatlan körülmények között, egy apró vasketrecben, 8 hónapig tartották bilincsbe verve a magyar túszokat Szíriában.

Augusztustól nő a tranzakciós illeték

Átutalásnál az eddigi másfélszeresét, készpénzfelvételnél a dupláját kell fizetni, elvileg a bankoknak.

Nem akart szomorúságot okozni - elszökött

A gyereket vasárnap találták meg a rendőrök egy fővárosi szállón. Kálmán már ismét nevelőszüleinél van, akik nem haragszanak a gyerekre.

Még mindig küzdenek az árral Németországban

Az Elba menti Fischbeck közelében két hatalmas uszályt süllyesztettek el, hogy eltorlaszoljanak egy gátszakadást.

Mentőautó baleset, súlyosan sérült a beteg

Mentőautóból vittek kórházba egy idős asszonyt az éjszaka. A rohamkocsi, amivel éppen szállították a 81 éves nőt, belerohant egy...

Sok diák már dolgozik is

Tandíjra, nyaralásra vagy okostelefonjuk törlesztésére gyűjt a legtöbb diák idén. Sokan már az első szünidei hétvégén diákmunkát kerestek.

Átvágták a gátat Bátánál

A település mélyen fekvő részén egy tó keletkezett, mert nem tudott visszafolyni a víz a Dunába. Ez pedig veszélyeztette a házakat védő...

Sok pénzt veszíthet, ha rosszul viselkedik

Alkotmányos alapjogukat, a szabad véleménynyilvánítást gyakorolták, ezért nem fizetik be a bírságot a Párbeszéd Magyarországért képviselői.

Megérkezett a kánikula

Az elmúlt időszak hűvös, esős időjárása után, aki csak tehette vízpartra ment hétvégére. A strandolásnak azonban borsos ára van.

Káoszba fulladt a verseny

Megrázó képsorok készültek a Crystal Race nevű washingtoni kerékpárversenyen. Kevésen múlott, hogy nem történt tragédia.

Hamis gyógyszer-csempészeket fogtak

Akár mérgezést is produkálhatnak azok a hamis potencianövelők, amelyekből 5000 levéllel foglaltak le a pénzügyőrök Gyulánál.

László és Béla hazaérkezett

14 hónap után szabadult ki két magyar, akiket Szíriában raboltak el fegyveresek. A két férfinak csak a keresztnevét árulták el.

Manók és tündérek lepték el Sopront

A kisalföldi várost ellepték a beöltözött szereplők, hogy kedvet csináljanak a soproniaknak a jövő szombati Tündérfesztiválhoz.

Sörünnep a Várban

Az ízesített sör a divat, de van már meggyes, gyömbéres, bodzás és keserűcsokis sör is. A harmadik Budavári Sörfesztiválon mindez meg is...

Szúnyog- és rágcsálóinvázió várható

Az élősködők veszélyes betegségeket terjeszthetnek, a szúnyogok Nyugat-nílusi lázat, a patkányok és egerek pedig szalmonellát, pestist,...

Mérgezés a fürdőben

Tizenheten szenvedtek klórgázmérgezést a demjéni termálfürdőben. Az elsődleges vizsgálatok szerint sósav és hipó keveredett össze.

Végleges költöztetésre ösztönöznének

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az országnak többe került megvédenie a hullámtérben élőket, mint amennyit az otthonuk ér.

Hazaértek a kiszabadult túszok

Tárgyalásos úton, váltságdíj megfizetése nélkül szabadította ki a tavaly áprilisban Szíriában elrabolt magyar túszokat a TEK.

Végleges költöztetésre ösztönöznének

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az országnak többe került megvédenie a hullámtérben élőket, mint amennyit az otthonuk ér.

Kezd helyreállni a közlekedés

A Duna vízállása miatt Budapesten már csak az alsó rakpartok, a Margit sziget és a Hajógyári sziget van lezárva.

Őzek és vaddisznók egymás mellett

Egyelőre nem tudni mennyi állat menekült meg a gemenci erdőben az áradó Dunától.

Strand, lángos, naptej!

Igazi strandidő lesz harmincfokos kánikulával. Extrém magas UV-B sugárzásra figyelmeztetnek a szakemberek.

Kommandósok csaptak le a dílerekre

Több mint két kiló szintetikus kábítószert és csaknem fél kiló marihuánát foglaltak le a rendőrök egy kommandós akcióban Kecskeméten.

Nem védte meg a tesztelő tűzoltókat a ruha

A katasztrófavédelem tesztjén kiderült, az új egyen öltözet kényelmesebb, mint az eddigi, csak épp nem védi meg őket tökéletesen.

Ritka macskafajta Szegeden

Méretre akkora, mint egy házimacska, és bizonyos testrészeinek a tradicionális ázsiai gyógyászatban csodaerőt tulajdonítanak.

Botrány Prágában

Nőügy és korrupció a rendszerváltozás utáni Cseh Köztársaság legnagyobb botrányában. Rendőrök százai politikusokat, volt magas rangú...

Legdélebbi szakaszán tetőzik a Duna

Megroggyant épületek, beszakadt úttest, a félelemtől kialvatlan emberek Dunaszekcsőn. Másutt már az árvíz után a belvíz okoz gondokat.

27 millión osztoznak a vezérigazgatók

Összesen ekkora jutalmat ad a fővárosi önkormányzat a Budapest tulajdonában lévő cégek vezetőinek tavalyi munkájukért.

Elfogták a halálos drog terjesztőit

Két Fejér megyei fiatalember halt bele, a hétvégén pedig Budapesten is ölt a kábítószer - egy lány volt az áldozat.

A betörőket és az orgazdát is elfogták

Cigarettára és sorsjegyekre specializálódott az a banda, amelynek tagjait néhány napja fogták el a Pest megyei rendőrök.

Kecskék garázdálkodtak a játszótéren

Az öt gida megszökött a nagykanizsai telepről, ahol két hete tartották őket, és felfedező útra indultak.

Bemutatkozott Simba, Kamala és Kiran

Az áprilisban született kölykök megkapták az oltásokat, megmérték a súlyukat, és bemutatták őket a nagyközönségnek.

A közszolgálati tévén spórolnak a görögök

A görög kormány, tekintettel a gazdasági válságra, felfüggeszti a közszolgálati média működését.

Kábítószer a kamionban

Csaknem 200 millió forint értékű kábítószer szállítmányt találtak a vámosok a napokban a röszkei határállomáson.

Özönvíz zúdult Tolcsvára

Több tucat házba tört be kedd este a víz az óriási felhőszakadás után Tolcsván. A faluba hatalmas erővel zúdult le az iszapos víz a...

14 hónap után kiszabadultak a magyarok

A TEK több mint egyéves, megfeszített munkája sikerrel járt. A részletekről egyelőre nem beszélnek, csak annyit tudni, hogy a túszok...

A szerkesztőség

Az RTL Klubon mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban.

Műsorvezetőink

Tudja meg a legfrissebb híreket tőlünk!

Elérhetőségeink:

Cím: 1222 Budapest, Nagytétényi út 29. Telefon: 382-8484 E-mail: hirado@rtlklub.hu

Kormányválság Csehországban

Lemondott a miniszterelnök. Petr Necas azután döntött így, hogy a rendőrség az eddigi legnagyobb razzia után nyolc magasrangú...

Botrány Prágában

Nőügy és korrupció a rendszerváltozás utáni Cseh Köztársaság legnagyobb botrányában. Rendőrök százai politikusokat, volt magas rangú...

Lakásügynökség a megoldás?

Olcsón bérelhető lakások hiteleseknek, rossz adósoknak - mindenki nyerne a rendszerrel; a bérlő és a bérbe adó is. Van, ahol ez már jól...

Milyen lesz az ingyen temetés?

A család mosdat és öltöztet, szállítja a holttestet, ássa és temeti be a sírt. Erről is szól a kormány szociális temetésről szóló...
PORTRÉ

A pilóta, aki az égben érzi otthon magát

Berepülő pilótánk, egyenesen a Portré stúdiójában „landolt”. Akár a Top Gun-ban is érezhetjük magunkat, a Gripen pilóta társaságában. A...
EXTRA

ÉLETMENTŐ: Szabadnapos rendőr akcióban!

A csepeli őrmester hazafelé tartott, amikor mögötte fának ütközött egy autó, ami azonnal kigyulladt. A rendőr gondolkodás nélkül rohant,...

KÚTBA ESETT: Markolóval húzzák ki a kis elefántot

Tucatnyi ember állja körül az alig egy méter átmérőjű nyílást Thaiföld egyik dzsungelében. Végül a helybéliek addig ástak, amíg egyedül...

ÉDES: Így készíthetünk sütinyalókát!

A popcake nálunk az utóbbi időben lett ennyire ismert. Van, aki gyerekzsúrra csinálja, de ajándékba is viszik.

CSELLENGŐ: Csúfolták az iskolában

Budapesti játszótereken csavargott két napig, majd édesanyját látogatta meg az a tárnoki kisfiú, aki még pénteken tűnt el a helyi...

TÚSZOK: Nyilvánosságra hozták a videóüzeneteket

Öt napja, váltságdíj nélkül szabadították ki a Szíriában fogva tartott magyarokat. Kezdetben 10 millió eurót, nagyjából 3 milliárd...

BELEROHANT: Mentő- és rendőrautó ütközött

Mentőautó az árokban, megrongálódott rendőrkocsi. Szombat éjjel történt a baleset, a mentőautó vezetője későn vette észre az úton...

AKCIÓ: Kommandósok rontottak a családra

Megbilincselve fekszik a földön az a házaspár, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők szerezték be és forgalmazták azt a szert, amitől nemrég...

HÁTBORZONGATÓ: Borulások

Káosz tört ki egy washingtoni biciklis versenyen. A futam közben két embert is elgázoltak, majd egy biciklis már nem tudta kikerülni a...

MESEBELI: Tündérvonulás Sopronban

Színes jelmezbe öltözött tündérek és manók lepték el Sopron utcáit. Azért mentek végig a belvároson, hogy ráhangolódjanak az idei...

BALLON: Internet az égből

Elindult a Google új kísérlete. Új-Zélandon felemelkedtek azok a ballonok, amelyek internetet sugároznak a Föld azon térségeibe, ahol...

MÉRGEZÉS: Veszélyes gáz a fürdőben

Tizennégy embert elővigyázatosságból kórházba szállítottak, miután klórgázmérgezést szenvedtek a demjéni termálfürdőben. Azt, hogy ki...

DÍLER: Terjesztőket fogtak Kecskeméten

A rendőrség két férfit azzal gyanúsít, hogy tavaly óta rendszeresen drogot árultak a városban. Mivel gyanították, hogy fegyverük is...

BÉBIK: Gyűrik a husit

Persze mindegyiknek ugyanaz a darab hús kell, nem tudnak megegyezni. A játék után anyjuk, Kankai megfürdette őket, aztán mindenki kinyúlt.

TOLCSVA: Sártenger az utcákon

Tolcsván felhőszakadás és jégeső után özönvíz árasztotta el a települést. Stábunk is forgatott, és Bányácsk Bettina nézőnktől is kaptunk...

TEK: „Nem vagyunk még biztonságban”

A hazaszállítás következik, ami egy bonyolult művelet, és nem veszélytelen, de a TEK tájékoztatása szerint péntekre itthon lesznek a...

NÉZŐI: Óriási robajjal csapott le a jégvihar

A felvételeket nézőink küldték az ország különböző településeiről.

ÁRVÍZ: A magaslesre menekült az őzike

Kollégáink csónakkal járták be a gemenci erdőt, és olyat láttak, amit az erdészek szerint még soha senki.

NÉZŐI: Egy egész erdőt elárasztott a Duna Érdnél

Tóth Zoltán nézőnk a Lánchídnál készített felvételt, Tóth László pedig Érd-Ófalunál örökítette meg a rekordárvizet.

NÉZŐI: Lámpák, táblák félig vízben

A Petőfi híd, budai hídfőnél Gazdag Dániel készített felvételt az áradó Dunáról.
EXKLUZÍV

Nem tervez nemzetközi karriert Ónodi Eszter

A színésznő a múlt héten elnyerte a legjobb színésznőnek járó Arany Nimfa-díjat Monte Carloban.

Bemutatták Alföldi új darabját

Azt szeretné, ha magukra ismernének az emberek – ezt mondta a Kőműves Kelemen főpróbáján Alföldi Róbert az újra színpadra vitt darabról.

Tarolt az Aglaja Monacóban

3 Arany Nimfát nyert az RTL-es koprodukcióban készült Aglaja.

Az Attraction nyert!

Megnyerte a Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutató vetélkedősorozat szombat esti döntőjét a magyar Attraction látványszínház.

Rocksztár költők

2011-ben léptek fel először Magyarország legsikeresebb írói-költői a magyar pop-rock sztárjaival. A Könyvfesztiválon most újra lehet...
KULTÚRA

A szigetesek megvédték a szigetet

Mozgósítva kollégákat, a fesztiválért aggódó önkénteseket, segélyszervezeteket és fizetett munkaerőket, a Sziget Szervezőiroda önerőből...

Társadalomkritika Kőműves Kelemennel

Június 14-én mutatják be a Kőműves Kelemen c. színházi előadás modernizált feldolgozását Alföldi Róbert rendezésében. A rockballada...

Deák Krisztina új filmje Monte-Carlóban a 8 legjobb film...

RTL-es koprodukcióban készült film a monte-carlói televíziós filmfesztiválon.

Mozikban az első magyar 3D-s horror-vígjáték

A Gingerclownt a film készítői a budapesti Vidámparkban forgatták, mely tökéletes helyszín volt az első magyar 3D-s horror-vígjátékhoz.

Grammy-jelölt kubai csapat Magyarországon

Az utóbbi évtizedek egyik legrangosabb kubai zenekara, a Sierra Maestra május végén kétszer is fellép nálunk. A budapesti mellett, a...
RTL II HÍRADÓ

RTL II: Bankpániktól tartanak

A kormánypártoknál és az ellenzéknél is kiverte a biztosítékot a pénzügyi felügyelet elnökének levele. Szász Károly arra figyelmeztette a...

RTL II: Vádat emeltek Csatáry László ellen

A férfit tavaly találta meg két brit riporter a Simon Wiesenthal központ információi alapján. A vád szerint 1944-ben a kassai...

RTL II: Bíróság elé citálná a királyi családot egy festőnő

A nő azt állítja, hogy az uralkodó a vérszerinti apja. Az állítólagos törvénytelen gyermek DNS-teszttel szeretné bizonyítani az igazát. A...

RTL II: Több mint 100 milliárdot hozhat az új csomag

Ez jóval magasabb annál, amennyit az alacsonyabb infláció indokolttá tesz. Az elemző úgy látja, a megszorítás valódi oka az lehet, hogy...

RTL II: Nőhet a mozgástér

A miniszterelnök szerint a gazdasági növekedés jóval nagyobb lesz a vártnál, vagyis a túlzottdeficit-eljárás befejezése után lesz...

RTL II: Magyar siker Monte-Carloban

Tarolt a monte-carlói televíziós filmfesztiválon Deák Krisztina Aglaja című alkotása. Négy díjat is kapott az RTL-es koprodukcióban...

RTL II: Felszámolnák a lánctartozást

Újabb tervek az építőipari lánctartozások felszámolására. Július 1-től egy új szervezet segítené, hogy megszűnjön a 400 milliárd forintos...

RTL II: Kiszabadultak az elrabolt magyarok

Sértetlenül kiszabadultak a Szíriában elrabolt magyarok - jelentette be délután a Terrorelhárítási Központ. A két férfi 14 hónapig volt...

RTL II: Veszélybe kerülhetnek a szemétszállítók

Jövőre tovább csökkenhet a szemétszállítás díja, akkor már kizárólag az önkormányzati többségi tulajdonú cégek végzik a közszolgáltatást,...

RTL II: Vita Orbán Viktor szerepéről

Kampányhelyszín-e a gát? Erről vitáznak a szocialisták és a Fidesz. Az MSZP-sek azzal vádolják a kormányfőt, hogy kampányolásra használja...

RTL II: Visszafoglalták a teret

Visszafoglalta a rendőrség a tüntetőktől az isztambuli Taksim teret. Ez számít a 12 napja tartó demonstráció központi helyszínének. A...

RTL II: Jön a romkocsma-adó

Kocsmaadót - hivatalos nevén felügyeleti díjat - kell majd fizetniük azoknak a szórakozóhelyeknek, amelyek világörökségi területen...