Matuskát ezermesternek tartották, tiszttársai ügyetlensége miatt gúnyolták, messiásnak mondta magát, miközben tömeggyilkos volt.
Színésznő vagyok. Ezt mondta Dévay Camilla, Udvaros Dorottya édesanyja az ÁVH őrének kérdésére 1950-ben Kistarcsán.
T. Kun László - akit máig nem szereltek le - valamiféle végtisztességet remél, ezért vállalta a beszélgetést.
Ágyékkötőben fotózta le David Bovie-t, királyt csinált klipjében a Depeche Mode-ból. Anton Corbijn izgalmas élete a XXI. században!
A győri püspök szó szerint a testével védte meg az ártatlan nőket a szovjet katonáktól.
Csákányi László nem nagyon szerette az úgynevezett színészi allűröket. Sosem feltűnősködött, sőt, kimondottan zavarban volt, amikor az utcán felismerték – mesélte Eszter, akit ezzel szemben gyerekként egyáltalán nem zavartak az emberek, ha játszott.
Trockij unokája 1940-ben még csak 13 éves volt, amikor ugyan megsebesült, de ő is túlélte a nagygyapja elleni első merényletet. A második merényletnél éppen akkor ért haza, amikor a jégcsákonyos gyilkost letartóztatták.
Színekről, illatokról, lendületről és az amerikai álomról szóltak a Hungária dalai. A jampeceket nem a szüleik és az egész világ elleni lázadás heve fűtötte, hanem a vágy, a siker, a pezsgés, egy kicsivel szabadabb élet után.
CIKKEK
kep
Matuskát ezermesternek tartották, tiszttársai ügyetlensége mi...
kep
Színésznő vagyok. Ezt mondta Dévay Camilla, Udvaros Dorottya ...
kep
T. Kun László - akit máig nem szereltek le - valamiféle végti...
kep
Ágyékkötőben fotózta le David Bovie-t, királyt csinált klipjé...
kep
A győri püspök szó szerint a testével védte meg az ártatlan n...
kep
Csákányi László nem nagyon szerette az úgynevezett színészi a...
kep
Színekről, illatokról, lendületről és az amerikai álomról szó...
kep
Trockij unokája 1940-ben még csak 13 éves volt, amikor ugyan ...
kep
Saját szigete volt, ahol vendégeket fogadott, ahol Hruscsovva...
kep
Hitler már börtönévei alatt elkezdte tervezni a várost, amely...
ÖSSZES CIKK
CSI: Miami helyszínelők
Egy fiatal férfi talpig véresen, sokkos állapotban k...
Gyilkos elmék
Reidnek már hallucinációi vannak a hirtelen rátörő f...
Gyilkos elmék
Két nőt gázoltak el egy nagyobb furgonnal. Szemtanú ...
Reflektor
Sztárok, hírességek, celebek - reflektorfényben élne...
hirdetés