Általános Szerződési Feltételek

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A QUESTICO AG ÁLTAL SZERVEZETT, AZ RTL KLUB CSATORNÁN SUGÁRZÁSRA KERÜLŐ „ASZTRO SHOW” TELEVÍZIÓS JÖVENDŐMONDÁS SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA ÉS SZABÁLYAI

1. A QUESTICO AG (továbbiakban: Szolgáltató) által nyújtott telefonos jövendőmondási szolgáltatás (továbbiakban: Szolgáltatás) a szolgáltatás televíziós műsorában, honlapján vagy más reklámfelületein meghirdetett emelt díjas telefonszám(ok) felhívásával vehető igénybe. A hívás bruttó díját a Szolgáltató minden esetben feltünteti a Szolgáltatás telefonszámával együtt.


2. A Szolgáltatás igénybevételével a Szolgáltatás igénybe vevője (továbbiakban: Résztvevő) vállalja, hogy annak költségeit kifizeti. A Szolgáltatás költsége a Résztvevő telefonszámláján kerül kiszámlázásra, azt a Fogyasztó telefontársasága szedi be. A Szolgáltatást igénybevevő Résztvevő tudomásul veszi, hogy abban az esetben, ha telefonszámláját nem, vagy késedelmesen rendezi, a továbbiakban kizárható a Szolgáltatás igénybevételéből.


3. A Szolgáltatás. A RTLKlub televízió csatornán sugárzott Asztro Show című műsorban a Résztvevő háromféle szolgáltatás közül választhat:

a) Élő, televíziós jóslás a stúdióban ülő jóssal vagy jósokkal. Ebben az esetben - tekintettel a hívások tömeges voltára - a hívókat a Szolgáltató a hívás időpontja alapján sorrendbe állítja, s eszerint kapcsolja be őket a stúdióba, hogy a jósnak feltehessék kérdéseiket. A beérkező hívásokat egy automata hanginformációs ügyfélszolgálati rendszer (IVR - Interactive Voice Response) fogadja. A telefonálót egy automata központ fogja üdvözölni. A Résztvevő tud választani a között, hogy beszélget a tanácsadókkal az Asztro Centerben vagy pedig lehetősége van arra hogy jelentkezzen a stúdióba. A Résztvevő értesitve lesz arról hány hivófél várakozik a vonalban, előtte. Telefonhiváskor garantálva lesz a szolgáltatás vagyis a kapcsolat a tanácsadóval az Asztro Centerben vagy a stúdióban. A telefonhivás nem garantálja a műsorba való közvetlen kapcsolatot. A hivások melyek nem lesznek bekapcsolva a stúdióba és a várakozó hivások meg lesznek fizetettve.

b) Telefonos jóslás vagyis beszélgetés a tanácsadóval az Asztro Centerben. Ebben az esetben azokkal a jósokkal lehet beszélgetni, akik fel vannak tüntetve a képernyőn és akikkel lehetőség van beszélni az adás idején kívül is a hét minden napján 0-tól 24 óráig. A hívás nem garantálja a kiválasztott jóshoz való kapcsolást. Azok a hivások, melyek nem jutnak a jóshoz szintén meg lesznek fizetettve.

c) Jóslás SMS-en keresztül az Asztro Centerből. Ebben az esetben emelt díjas SMS-t kell küldeni a a 06 90 642 426-os telefonszámra a következő módon: Az sms-üzenetbe írja be a születési adatait és a rövid kérdését, a gyors és precíz válasz érdekében. Pl.:Ilona 87.08.06.„Házassággal fog végződni a kapcsolatom?” A feltett kérdésre SMS-ben kap választ a Résztvevő. A SMS jóslás 0-24 óráig elérhető.


4. A Szolgáltatások díjai.
Az Asztro Show élő, televíziós jóslás és a 0-24 órás telefonos jóslás is emelt díjas szolgáltatás, amelyet a magyar Résztvevők elérhetnek 330 Ft/percenként (tartalmazza az ÁFÁ-t) a 06 90 603 333-as számon. A hivás díja 330 Ft (HUF) percenként. A telefonvonalat a Telekom New Média biztosítja a Résztvevők számára.

Román résztvevők a 0903760666-os emelt díjas számon érik el a szolgáltatást, melynek díja 1.61 €/perc (tartalmazza az ÁFÁ-t). Ügyfélszolgálati szám: 40318262750

Szlovák résztvevők a 0900605905-ös emelt díjas számon érik el a szolgáltatást melynek díja 1.6 €/perc (tartalmazza az ÁFÁ-t). Ügyfélszolgálati szám: 421232101041

A Résztvevők számára a műsor egész ideje alatt a képernyőn tisztán meg fognak jelenni az aktuális telefonszámok és a hivás bruttó összege is a szolgáltatást illetően.

A 0-24 órás emelt díjas SMS jóslás is emelt díjas. A szolgáltatás tarifája bruttó 330 Ft/SMS. A magyar résztvevők a 06 90 603 322-es emelt díjas számon érhetik el a szolgáltatást.


5. A televíziós műsorok keretében nyújtott Szolgáltatás esetén a Fogyasztó vállalja, hogy a televízió nyilvánossága előtt nem tesz olyan kijelentéseket, amelyek (a) termékek vagy szolgáltatások nyílt vagy burkolt reklámjának minősülnek, (b) sértőek vagy negatívak a Szolgáltatásra, annak minőségére nézve, (c) politikai, közéleti nézeteket, szervezeteket vagy személyiségeket népszerűsítenek vagy szidalmaznak, (d) alkalmasak más emberek vallási vagy egyéb meggyőződésének sértésére, (e) nem felelnek meg az általánosan elvárható erkölcsi és ízlésbeli normáknak vagy (f) nem tartoznak a Szolgáltatáshoz, ellentétesek annak céljával, tartalmával. Ezek megsértése esetén a Szolgáltató a Fogyasztót haladéktalanul kizárhatja a Szolgáltatás igénybe vételéből.


6. Fogyasztó hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató a Szolgáltatás kép- és hangfelvételét:

- bármilyen formában - ismételt sugárzást is lehetővé tevő módon – rögzítse;

- a rögzített felvételeket nyilvánosságra hozza;

- sokszorosítsa;

- terjessze (akár promóciós célból is); és

- bármilyen egyéb módon, területi, időbeli és felhasználási korlát nélkül felhasználja.

A Szolgáltató kizárólagosan jogosult a Szolgáltatással kapcsolatos valamennyi kép- és hangfelvétel kereskedelmi célú, másodlagos jellegű kereskedelmi hasznosítására. Az ebből a tevékenységből származó bevétel kizárólagosan a Szolgáltatót illeti meg.

Fogyasztót a fentiek vonatkozásában semmilyen ellenérték vagy költségtérítés nem illeti meg.


7. A Szolgáltató semmiféle felelősséget nem vállal a jósok által a Fogyasztókkal közölt jövőre vonatkozó kijelentések, tényállítások, tanácsok vagy egyéb információk tartalmáért. A Fogyasztó a Szolgáltatás igénybevétele során szerzett minden ilyen információt saját belátása szerint és saját felelősségére használ fel.


8. Bár a Szolgáltató bízza meg a jósokat a Szolgáltatás teljesítésével, de nem figyeli és/vagy ellenőrzi a Szolgáltatás nyújtása során elhangzott információkat. Szolgáltató nem felelős az elhangzottak igazságtartalmát, pontosságát, teljességét, biztonságát, időszerűségét, minőségét, megfelelőségét, jogszerűségét vagy alkalmazhatóságát illetően.


9. A Szolgáltatást csak azok a 18. életévüket betöltött nagykorú személyek vehetik igénybe, akik a magyar jogszabályok szerint maguk köthetnek szerződést vagy tehetnek más jognyilatkozatot.


10. Kizárólag a Fogyasztó felelőssége, hogy melyik jóst választja és hogy az illető jós rendelkezik-e a Fogyasztó igényeinek megfelelő képzettséggel, képességgel és tapasztalatokkal.


11. A Szolgáltató nem garantálja, hogy a Fogyasztó által kiválasztott jós képes arra, hogy a Fogyasztó által keresett információt vagy kért tájékoztatást nyújtsa.


12. A jósok nem a Szolgáltató alkalmazottai.


13. A Fogyasztó és a jós felelősek egyedül a kettejük között lezajlott beszélgetésért és kommunikációért. Az, hogy a Fogyasztó támaszkodik a jós által adott tanácsra és megbízik az általa adott információban, a Fogyasztó döntése. A Szolgáltató nem felelős semmilyen információért, amelyet a Fogyasztó kap.


14. Pénzügyi kérdésekkel kapcsolatos információk.

A Fogyasztó nem kérhet - sem közvetlenül sem írásban - tanácsot befektetési lehetőségekkel, értékpapírok vételével/eladásával, értékpapírok és befektetések elemezésével vagy értékelésével kapcsolatban.


15. Egészségügyi kérdésekkel kapcsolatos információk.

A Jós által nyújtott egészséggel kapcsolatos információk általánosak és kizárólag nevelő célzatúak. A Szolgáltató nem egészségügyi tanácsadási, kórházi vagy orvosi szolgáltatást nyújt. Jósaink nem azért vannak, hogy betegségeket diagnosztizáljanak, kezelést nyújtsanak vagy gyógyszert írjanak fel. A Szolgáltatás igénybevételével a Fogyasztó vállalja, hogy semelyik előbbiekben felsorolt szolgáltatást nem kéri. Súlyos egészségügyi probléma esetén, kérem, keressen fel egészségügyi szakembert vagy a legközelebbi kórházat, rendelőintézetet.


16. A Szolgáltatás igénybe vétele a jelen Általános Szerződési Feltételek automatikus elfogadását jelenti. A Szolgáltatás igénybe vételével a Fogyasztó hozzájárul, hogy a Szolgáltató adatait minden további ellenszolgáltatás nélkül felhasználja direkt marketing célokra (így SMS-beli, elektronikus levélben vagy telefonon keresztül történő megkeresés révén) akár saját, akár kereskedelmi partnerei termékeinek, szolgáltatásainak népszerűsítésére. Az adatok feldolgozását az NTH AG.


17. Szolgáltató a Szolgáltatáshoz a hét minden napján, éjjel-nappal elérhető alapdíjas telefonos közönségszolgálatot biztosít a 06 1455-4685 telefonszámon. A közönségszolgálati számon a Szolgáltatás nem vehető igénybe, az csak a Fogyasztók kérdéseinek és esetleges panaszainak fogadására szolgál.


18. A Szolgáltató fenntartja a jogot a Szolgáltatás bármikori felfüggesztésére vagy beszüntetésére, illetve jelen általános szerződési feltételek megváltoztatására.


19. Jelen ÁSZF-et a Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani, s köteles a módosított változatot a Fogyasztók számára elérhetővé tenni.


Budapest, 2010-07-19

CSI: Miami helyszínelők
Egy fiatal férfi talpig véresen, sokkos állapotban k...
Gyilkos elmék
Reidnek már hallucinációi vannak a hirtelen rátörő f...
Gyilkos elmék
Két nőt gázoltak el egy nagyobb furgonnal. Szemtanú ...
Reflektor
Sztárok, hírességek, celebek - reflektorfényben élne...
hirdetés
KOMMENTEK
Új hozzászólás
moderálás után jelenik meg
0/1000 karakter
Szeretném megtudni lehet e esetleg email cimre is kérni joslást? szlovákiábol vagyok és mindig is hittem a joslatokban ,pedig még jo 25 évvel ezelött még tabu téma volt ,pedig valos dolgok csak figyelmesnek kell lenni.További sikereket kívánok.Tisztelettel Tímea email cimem Frezia 1972@gmail.com.
Név | 2011-11-08 13:27:28
szerintem Stephenus jós, egyetlen akiben bízhatsz, ..........
Judith | 2011-11-08 12:25:45
Sziasztok! Meg szeretnénk újra nézni az adást! Hogyan lehetséges? Köszönet:)
Név | 2011-10-05 08:14:12
Helló! Érdeklődnék,hogy a mai adást hol nézhetném újra? Tisztelettel:Bíróné.
Név | 2011-10-03 14:47:26
Hello! Én nem hiszek benne, de ez lényegtelen. Lényeg, hogy a műsor sound trackjei (háttér zenéi) nagyon bejönnek :D Nem tudnátok kibocsájtani? Szívesen letölteném!
Sanyi | 2011-09-19 13:15:03
nyertem egy szeméjes joslást :06703225319 eröl a telefon számrol már egy honapja de még mindig nemkaptam meg
Név | 2011-09-01 08:41:14
szasztok én egy emailcimet szeretnék káérni aki tud az astocenterét mert én nyertem egy szem jóslást, de eröl emailt nem kaptam a részletekröl! és ezért szeretnék kérdezni emailben
shu70 | 2011-08-19 16:45:32
Sehol nem tüntetik föl, hogy akár 10 percet is várakoztatják az embert. Mindig bejelentkezik valaki és kérdez, pedig nem őt hívtam.Felháborító, hogy ilyen lelketlenül- ki ne mondjam a szinonímáját-,kezelik az embereket.Tudom, hogy ez is üzlet, de ez már pofátlanság inkább. Erzsi
Név | 2011-08-18 13:31:54
Ha úgymond az Atyától kapják e szélhámos guruk az energiát miért kérnek érte pénzt .Tán az Atyának fizetik meg a ropogós pénzeket. Szégyelljék magukat a csóri idős embereket csapják be.
lali | 2011-08-15 12:45:11
Szlovákiábol hogy lehet elérni onoket biztos sokan szeretnének kapcsolatba kerulni onokkel,de sajnos nincs feltuntettve a telefonszám,vagy csak Magyarországrol lehet hívni a musort. Koszike!!
Név | 2011-08-08 13:35:07
tisztelt lomini ur erika vagyok 1975.11.23.nagyvaradrol.szeretnem ha segitene a negativ blokok feloldasat rolam es csaladomrol,szeretnem ha penz energiat is elkuldene.egy oszinte rajongoja.erikaeri30@yahoo.com.varom a vallaszt koszonom szepen.
Név | 2011-07-07 13:02:07
Lomoni ur nagyon szeretnek onnel beszelni de kolozsvarol romaniabol nem tudok telefonalni jo lenne hogy lehessen romaniabol is telefonalni . Attila
Név | 2011-07-05 13:06:51
Nagyon fontos lenne.Romániából hogyan lehet bejutni a műsorba,vagy a munkatársakkal kapcsolatba lépni.Én is használom a bio energiát.Köszönöm Ildikó
Ildikó | 2011-06-01 12:50:10
Nagyon tetszik a műsor.De most szertném meg tudni a anyagi helyzetünket és a párkacsolatomat?
Ág19 | 2011-03-26 11:16:53
Nagyon tetszik a műsor. Szeretném megtudni az anyagi helyzetünket,hogy lesz a pénzünk:szüleimnek,nővéreméknek és nekem? Meg a párkapcsolatomat szeretném meg tudni,hogy minden rendben van e köztünk? Mert most megtaláltam úgy érzem az igaz szerelmet,de tegnap nagyon féltem,hogy most mi lesz.De én bízok abban,hogy minden rendben van köztünk.
Ági19 | 2011-03-26 11:11:41
moderáljátok nyugodtan.piszkos tolvajok vagytok akik a legnyomorultabbakat lopják meg
rtl klub | 2011-03-18 20:05:29
2011.02.02ánfelhivtam az asztro center 25percig vártam és utána letteték a telefont.méjségesen felháborodot vagyok.ez csalás.nem fogom enyibe hagyani.
csalás | 2011-02-03 12:31:34
Én is írtam már több sms kérdést.Való igaz várni kell.De válaszoltak mindig.És be is jött.Pl.kihúztam a vizsgán azt a tételt amit írtak.Nekem sikerült az ügyfélszolgálattal beszélni.Mondták hogy csak néhányan írnak választ az smsre és külön rendszer dolgozza fel.Adás alatt pedig a telefonokat fogadják.Előbb utóbb megjön a válasz.
Agneta | 2011-01-20 00:47:15
Ha belegondolunk ettől sokkal rizikósabb vállalkozások vannak...hiszen bármit mondanak 50 % az esélyük hiszen vagy bejön, vagy nem ;) Egy kis "placebó" hatással megspékelve és a hiszékenységünket kihasználva tuti jól keresnek ha már külön adásban csinálhatják az átverést......csak magunkat okolhatjuk, hogy vevők vagyunk az ilyen hülyeségekre ! Lehet ezt is hiába írtam mert a múltkorit is lemoderálták bár nem tudom miért hiszen nem volt benne semmi sértő. Üdv:T.
Tom | 2011-01-18 08:47:04
Sms-hálózatán kérdeztem, egy óra elteltével sem kaptam választ!! És persze, hogy az ügyfélszolgálat (vezetékes, nem emeltdijas) állandoan foglalt!
Edith | 2011-01-17 15:23:37
Mi az ezt nem írjátok ki????????????????????????????
Név | 2011-01-16 11:13:09
Én személyesen is ismerem Lominit, és elmondhatom, hogy profi. Amikor számol, akkor valóban annyi idő alatt kéri le - és meg is kapja! - az információt. Igen, igazad van a Vonzás Törvényét illetően: viszont egy látó éppen azt látja, amit már bevonzani készül az illető. Tehát nem azért fog kopasz, kék szemű pasit bevonzani, mert neki azt mondták, hanem pont egy kopasz, kék szemű pasi közeledik felé, akit más okból vonzott be, nyilván, nem feltétlenül azért, mert kopasz (hacsak nem ez volt a vágya). A látó meg elmondja neki, amit lát. És tudod, még változtatni is lehet a dolgokon, mert valóban mi irányítunk. De igenis jó, ha tudja az ember, hogy hol tart, mert a gondolatokat nagyon nehéz folyamatosan kontrollálni!!! És nagyon sokan eleve negatív passzban leledzenek hosszú ideje. A jóslat az, ami már bevonzás alatt van - és erről jó tudni, azt gondolom.
Angyal | 2010-11-30 12:17:55
Egyetértek az előttem szólóval, Mumival. Nagyon ritkán nézek bele a műsorba, szándékosan nem szoktam nézni. A legjobban Lomini idegesít, egy beképzelt "tisztán látó", aki valójában egy tisztán csaló, aki teszi az eszét (5 4 3 2 2 1) kihasználja az emberek bánatát és abban az állapotban levő hiszékenységét. Idézek egy korábbi hozzászólásból: "Már bocsi, de a "jósok" nevében jelezném, hogy tévedés azt hinni, hogy ez "jóslás". Ez ELEMZÉS és TANÁCSADÁS." Nos, szerintem ez távol áll a tanácsadástól. Inkább manipulálás. A helyzet a következő: mindenki a saját sorsát irányítja, és vonzza azokat a dolgokat, amik történnek vele, így, például ha megmondják neki a "látók", hogy majd egy kopasz, kék szemű fickóba fog beleszeretni, akkor a kis naív telefonáló természetesen ezentúl keresni fogja a kopasz, kék szemű férfiakat és nagy valószínűséggel bele is fog szeretni, mert azt jósolták neki. Ez csak egy aprócska, egyszerű példa. Minden esetre jó lenne beszűntetni ezt a műsort minél előbb.
Tercsó | 2010-11-29 12:52:45
......?
kiss zoltán | 2010-11-27 11:27:32
Szerintem büntetni kellene az ilyen csalókat azokkal együtt, akik engedik a tv képernyőn megjelenni!! mumi
Név | 2010-11-14 11:13:26
Bizony én is sokat töprengtem mire a telefon után nyúltam igaz nem kerültem élő adásban de egy kedves kolléga nő rögtön válaszolt kérdésemre két dolog érdekelt az egyik már be is teljesült így még nem örültem vírusnak amit elkaptam amit ő meg jósolt .Bízom benne a másik dolog is révbe jut kivárom az időt és akkor őszintén hiszek tudásukban .Üdv Ircsi
Név | 2010-11-11 12:40:08
Romániábol szeretném hivni de nem tudom kérem segitsen mert nagyon fontos nekem.Köszönöm
gyongyverkristaly | 2010-10-20 12:49:14
Szlovákiából szeretnék telefonálni,legyenek szivesek egy telefonszámot megadni.Köszönöm
Gabi 24 | 2010-10-13 13:22:25
Kérdezném:Tavaly óta sok tükör eltört a házban,ennek átkos erejét hogy lehetne megtörni,mert ebből kifolyólag azóta szerencsétlenek vagyunk.Segítségét kérném!Tibor,29.
Csernyánszky Tibor | 2010-10-07 12:49:12
Kedves MT, a "lehúzzák pénzzel" két z-vel írandó, a vonatkozó névmás elé pedig (aki, ami és társaik) vesszőt teszünk (ha már másokat a "primitív" jelzővel illet, kérem, bocsássa meg ezt az észrevételt). Ha nem tetszik Önnek a műsor, kérem az Istenre, tegye meg, hogy nem nézi. Ha pedig Önnek is van arra pénze, hogy véleményét betelefonálással erősítse meg - megtette -, akkor miért illeti a betelefonálókat a "primitív" jelzővel, amikor Ön is a telefonálók számát gyarapítja? Mégis, azt javaslom, ha már a pénztárcája engedi, hogy telefonáljon úgy, hogy valóban feltesz egy kérdést, ami foglalkoztatja - biztos vagyok abban, hogy bárkihez is kapcsolják az Asztro Centerben, kielégítő választ fog kapni. És higgye el, a telefonáló pontosan tudja, mit akar, miért telefonál, és meddig nyújtózkodhat. Önnek emiatt nem kellene aggódnia. Köszönöm, hogy elolvasta soraimat.
Angyal | 2010-10-07 09:08:37
Lehetne e külföldről is telefonálni?
Név | 2010-10-05 13:32:15
Kedves moderátor, Úgy gondolom, hogy nagyon elszaporodtak a varázslók! Nem furcsa önnek?:)Röhej.. Lassan tanítani fogják a stand-upnak ezen műfaját! Magukat járatják le a műsorukkal..Lehúzzák pénzel a primitív embereket. A kedves varázslóik olyanokat mondanak amit már amúgy is tudnak az emberek. Csupa általános dolgokról regélnek amik bárkire igazak lehetnek. Na de ezeket önök is tudják.
MT | 2010-10-04 12:55:18
Kérem, írják ki a képernyőre a Szlovákiábol hívható telefonszámot, köszönöm!
Név | 2010-09-21 13:15:45
Kedves Hölgy, itt sajnos nem lehet válaszolni elemzéssel összefüggő kérdésekre, az Asztro Centerben viszont örömmel segítenek Önnek a tanácsadók, akiket a nap 24 órájában bármikor hívhat!
Angyal | 2010-09-12 09:42:41
érdeklődni szeretnék lányom Móni(39) kapcsolatáról, ami nem igazán jó irányba halad, tovább folytatódik-e, vagy sem. nagyon aggódunk az unokákért. válaszát előre is köszönöm.
információ | 2010-09-09 19:04:57
Szerintem érdemes megpróbálni az Ügyfélszolgálatot, hogy mikorra várhat választ, de lehet, hogy egyszerűbb, gyorsabb és személyesebb telefonálni az Asztro Centerbe a kérdésével, ott nagyon sok segítő és segítőkész ember, szakember van, és talán részletesebb választ is kap a kérdésére, mint sms-ben.
Angyal | 2010-09-02 18:25:45
Adás után se kaptam választ, de ha az ügyfélszolgálathoz címezem a kérdésem , tőlük várhatok e választ ?:S U.I.Köszönöm a választ
kerdes | 2010-09-02 13:34:05
Már bocsi, de a "jósok" nevében jelezném, hogy tévedés azt hinni, hogy ez "jóslás". Ez ELEMZÉS és TANÁCSADÁS. Ami abból indul ki, hogy mindegy, milyen eszközzel, de tisztán lehet látni azt, hogy adott ember adott helyzetben - a gondolatainak megfelelően - mire számíthat, merre tart. És nem jóslás az, hogy felhívom a figyelmét arra, hogy min változtasson, ha el szeretne valamit érni, továbbá az sem jóslás, ha elmondom neki, hogy mit tehet azért, hogy a számára kellemetlen dolgokon változtasson! És így azt is ki merem jelenteni (magam is foglalkozom tanácsadással), hogy a jövőjét mindenki maga irányítja, viszont vannak elkerülhetetlen, sorsszerű dolgok - amit viszont nyugodtan meg lehet "jósolni".
Angyal | 2010-08-31 16:08:39
Hihetetlen, mennyire naívak az emberek, és ezt kihasználják ezek a "jósok". Nem veszi észre senki, mekkora hazugság az egész? A jövőt senki nem tudja, és nem is kell tudni. Le vagyok döbbenve, hányan telefonálnak a műsorba. Tiszta agyrém az egész.
Név | 2010-08-31 12:32:26
Szerintem az ügyfélszolgálati számon érdemes érdeklődni az sms-ek felől, de lehet, hogy azokra csak a műsor után jönnek válaszok, nem? Nem tudom, csak egy tipp. Ez az ügyfélszolgálati szám: 06/1455-4685, szerintem itt biztosan segítenek!!!
A | 2010-08-30 14:28:54
Romaniabol irtam sms-t, de semmi, nem kaptam valaszt. Miert?
kerdes | 2010-08-30 12:55:33
Cinderella, nem tisztem senkit védeni, de... Talán az édesanyja azért telefonált a műsorba, mert keres valakit, aki megérti, akinek beszélhet a bajairól, még akkor is, ha mániás depressziós és agyérelmeszesedése van. Mellesleg ilyen állapotban - feltételezem - teljesen mindegy, hogy ki mit mond neki. Gondolom, hogy Önöknek is éppen az a problémájuk, hogy teljesen mindegy, mit beszélnek, azt csinál, amit ő akar. És inkább arra számítsanak, hogy ilyen súlyos betegség esetén ez így is marad. Ettől függetlenül tiszteljék a benne élő Istent. És engedtessék már meg neki, hogy azzal beszéljen, akivel akar, és hogy úgy viselkedjen, ahogy akar, nem úgy, ahogy azt elvárják tőle - feltételezem, hogy nem közveszélyes, erkölcstelen bűnöző a mamája, akit rács mögött kell tartani - akkor valóban baj lenne, ha senkire nem hallgatna. De talán csak egy kis megértésre vágyik. Talán azért, mert boldogtalan, mint oly sokan, és ha jól sejtem, bántja, hogy az élete nem olyan, mint amilyenre vágyott.
Név | 2010-08-29 12:18:15
Anima! Köszi, hogy teljesen tönkretette az életünket, mivel mániás depressziós, erős agyérelmeszesedéses édesanyámnak azt tanácsolta, ne hallgasson senkire.Az unokák könnyei és minden keserűségünk az ön lelkén szárad, szégyellje magát!!!!!!!
cinderella | 2010-08-29 11:12:59
Ez mind kitalacio. Nem veszitek eszre hogy agymosas ez az egesz vallas es a ezoteria? Sajnalom hogy meg a 21edik szazadban is van par ilyen tajekozatlan ember aki mindent elhisz. A husveti nyusziban azert remelem nem hisztek :D
QQQsdsadQFT | 2010-08-25 14:44:33
romaniabol nem lehet sms-t kuldeni?
alpar | 2010-08-25 13:18:01
Gábor, a Bibliát már annyiszor agyonszabdalták! Az egyházak épp arra ügyelnek a legjobban, hogy elhallgassák az igazságot, mert az embereket úgy lehet a legjobban vakságban tartani. Vagy ismered eredetiben Máté Evangéliumát? Nagyon súlyos torzítások vannak a Bibliában, sajnos, pedig az Univerzum egyik legjobb könyve! Azt gondolom, ez egy új műsor, és azon dolgoznak a készítői, hogy mindenben flottul menjen. Idővel biztosan láthatóak lesznek a háttérben dolgozó segítők is - szerintem. És azt is gondolom, aki együtt érző, spirituális útmutatásra vágyik, az itt meg is találja!!!
Angyal | 2010-08-23 11:42:47
Őszinte leszek a hozászolásban, ezért egyenesen kimondom az igazságot. Az igazságot, a gyógyulást, a szabadulást nem ezekben az asztro dolgokban kell keresni, hanem Jézus Krisztusba. Ugyanis ezek hazugságok, hamis prófétálás. Hogy lehet az Atyának a mindenható felséges Isten nevét hiába venni ebben a dologban ami a Bibliából ennek az Istennek a szavából derül ki, hogy utálatos dolgok ezek Ő előtte. Hiszen nem közelíti az embert hozzá, hanem távolítja. Hanem amik itt mennek az az út a sátáné. Mert keskeny az az út ami életre visz és kevesen találják meg, de széles amit sokan megtalálnak és a pusztulásba visz. Senki nem mondhat semmit a másik emberről ha egy szellemi lény jelen esetbe a démon nem nyilatkoztatja ki nekik, ez nem segítség ez pusztítás ami itt megy. Ezt mondja az Úr az Ő igéjében: 5Mózes18,10 Ne akadjon közted senki, aki fiát vagy lányát arra készteti, hogy tűzön menjen át; aki jövendőmondásra, varázslásra, csillagjóslásra vagy boszorkányságra adja magát; aki bűbájosságo
Gábor | 2010-08-18 12:45:41
Szlovákiábol szeretnék hívni,milyen telefonszámra lehet?Andi
Név | 2010-08-16 21:45:35
Romaniabol hogyan lehet elerni milyen telefonszamon
Név | 2010-08-16 07:05:48
Romaniabol hogyan lehet hivni Eni/2010.08.16
Név | 2010-08-16 06:53:09
Hol lehet megnézni, illetve kiválasztani, hogy ki jósoljon a 140 jós közül?
Livia | 2010-08-10 15:28:32
Hol vagy hogy lehet jóslást kérni?
Név | 2010-08-10 15:27:21
Hol lehet megnézni, illetve kiválasztani, hogy ki jósoljon a 140 jós közül?
Név | 2010-08-10 13:27:05
topikos! Azért nem írják ki, mert ez NEM az EzoTv műsora, semmi más oka nincs :)
Felagund | 2010-08-09 12:38:24
Pár napja fedeztem fel az új műsorukat,gratulálok!Úgy gondolom a perc díj is kecsegtető,más hasonló műsorhoz képest.Remélem ez nem csak bevezető ár!Az viszont rossz,hogy az interneten keresztül nem látni a jósok fényképét illetve,hogy éppen ki az aki elérhető és a telefonos hívásnál,jó lenne ha nem kéne végig hallgatni a bevezető szöveget,hanem egyből lehetne a tanácsadót kérni,ezen apró hibák korrigálásával úgy gondolom sok ügyfelet megtudnának nyerni és el tudnának csábítani a másik konkurens műsortól!
Név | 2010-08-07 16:31:40
Romaniabol ha sms-t irok, hogy kell beirni a szamot?
sms romania | 2010-08-06 11:36:23
Szlovákiából szeretnék telefonálmi.Lehetséges? gina
Név | 2010-08-04 15:47:04
Inkább a játék. Sokkal szorakoztatóbb volt!!!
Név | 2010-08-04 15:34:38
romániából hogy lehet SMS-t küldeni mert szeretnék irni ????
kicsihicsi | 2010-08-02 12:50:29
Szerintem minden hozzászóló örülne, ha valaki válaszolna... Különben mi értelme a feltett kérdéseknek?!
Eszter | 2010-08-01 09:25:29
Szeretnénk Ronmániából is hivni. Lehetne?Megoldható?
Név | 2010-07-31 15:10:44
Inkább a játék!
Bikfic | 2010-07-30 15:17:31
Először én is örültem. Vannak fenntartásaim. Nincs saját honlap, ahol meg lehetne nézni a jós arcképét, saját kommentjét magáról,meg az, hogy épp elérhető-e?Aki kicsit is spirituális, az tudja, hogy ez miért FONTOS!Ne a diszpécser ajánljon valakit.Azonkívül unalmas, hogy csak két műsorvezető van. Ha ezeket sikerülne megvalósítani, sokkal több telefonáló lennne, ebben biztos vagyok.Sok sikert a megvalósításhoz, ÉN IS ÉRDEKLŐDŐ LENNÉK!!!
eszter | 2010-07-27 17:58:37
romaniabol nem lehet sms-t kuldeni?
tuti | 2010-07-27 14:49:03
NEM AZ EZO.TV MŰSORA!Akkor ugyanolyan csalás lenne,de ez nem az!!
Név | 2010-07-27 12:49:44
Én nagyon örülök ennek a műsornak, főleg, hogy az ár is kedvezőbb, mint máshol! Az e.mailes kapcsolatnak én is örülnék! 2010-07-27-
Név | 2010-07-27 07:34:23
miért nem írják ki, hogy ez az ezotévé műsora?
topikos | 2010-07-26 17:02:12
Elég unalmasnak tűnik nekem, nincs benne spiritusz.
Er | 2010-07-26 13:32:13
E-mailben miert nem lehet kerdezni?
Név | 2010-07-26 13:11:30
jok a feltetelekl ez az igazi SHOW
Név | 2010-07-25 14:29:10