
Környezetvédő Opel és gyalogosbarát Volvo
Éhező Corsa, kétkerekű utcai vagány és egy gyalogosbarát Volvo. Mindez az Autómánia e heti adásában!
A Föld készleteinek fogyása miatt egyre több figyelmet fordítanak az autógyártók az alternatív üzemanyag hajtású modellekre. Ennek ellenére az autók döntő többsége még hagyományos működésű, vagyis jelentősen szennyezi a környezetet. Ám vannak ezek között is olyanok, amik kevésbé károsak, már ha odafigyelünk a vezetésükre! Az Opel Corsa EcoFlexnél például óvatos gázadással és sok kilométernyi hosszú úttal hihetetlen fogyasztási értéket lehet elérni, és ezzel együtt kevésbé szennyezi a környezetet.
Valamivel több károsanyagot pufog a levegőbe az új Volvo S60-as, ám az kétségtelen, hogy napjaink egyik legmegnyugtatóbb autója. Ráadásul élesben próbáljuk ki a gyalogosvédelmi berendezését!
És természetesen a kétkerekűek szerelmesei sem maradnak élmény nélkül, Tóth Zoli ugyanis ezúttal egy igazi utcagéppel ismerkedik a Triumphtól!
Ne feledjék tehát, hogy Autómánia szombaton, a déli Híradó után!










