Azaz Gjoni, jöjj vissza hozzám! Nincs többé ott a monitorokon nap, mint nap, nem szórakoztat mindent elsöprő beszólásaival és számunkra ismeretlen, ám minden bizonnyal világhírű dalaival sem. Máshol barkácsol ezentúl! Kiszavaztátok! Pedig ő volt a múzsám.

„Kimentik a celebeket?”, „Kiutasíthatják a celebeket Argentinából?”, „Hazazavarhatják a magyar celebeket?” – csak néhány olyan szalagcím a magyar bulvársajtó elmúlt pár napi terméséből, ami után nem csodálkozom, hogy anyukámban felmerült a gondolat, soha többet nem látja viszont Dél-Amerikába szakadt gyermekét.

Na, most az van, hogy cinikus vagyok. Igen vállalom, hogyha magas labdát kapok, akkor nem hagyom ki, lecsapom.

Az elmúlt napok arcpirító öntömjénezései után nem hittem, hogy Gjonink felül tudja múlni önmagát. Sőt inkább alul. Sikerült neki.

Tegnap Sütő Enikő, ma Zimány Linda.

Nem, ez a bejegyzés most nem csatornánk népszerű főzőcskeműsoráról fog szólni, hanem celebjeink mindennapos harcáról az életben maradást jelentő rizsért, babért és a bátorságpróbán szerezhető fejadagokért.

Nem indult egyszerűen már a reggel sem.

Nem is akárhogyan. Tárt karokkal, három fejadaggal atombombaként robbant a malackára számító táborlakók közé, akik leplezni sem tudták, de nem is nagyon akarták, nemtetszésüket.

Tudom, tegnap megvolt már a sírós téma, de ha mostanában ez határozza meg a mindennapokat, akkor nincs mit tenni. Tóth Gabi, a Balázsék alkotta sírás mérő táblázat jelenlegi első helyezettje, az aranytorkú énekesnő, aki hangját nem csak dalolásra használja.

Eső és vérszomjas „vadállatok”. Ez van dögivel. Második dzsungel-generációs celebjeinkre igencsak rájár a rúd.

Itt vannak, megérkeztek, beköltöztek. Nem is akárhogyan.

Így éltünk mi három teljes napig. Miután a dzsungel királynője, Mariann, udvarhölgye, Éva és udvari bolondja, Benkő Dániel elhagyták a tábort, kialudtak a vezérlő, a vágószobák és a szerkesztőség fényei, aztán majdnem mindenki 2-3 napos pihenőre vonult vissza.

Nem indult egyszerűen ez a nap sem persze. Tegnap árnyékban volt 35 fok, egész nap élveztük a gyönyörű napsütést és már a szemünk előtt láttuk, ahogy ilyen csodás időben a vállukra emelik a dzsungel uralkodóját és meg sem állnak vele a kijáratig, sőt egészen Budapestig!

Napra pontosan egy hete kezdtétek el hazaküldeni a celebeket.

Tegnapelőtt még teljes fizikai képtelenségnek tartotta, hogy ő maga Gáspár Győzősége a finis előtt bármi szín alatt elhagyja a tábort. Ma mégis bekövetkezett aminek be kellett, Ti úgy döntöttetek, hogy mindenki Győzikéjének jobb lesz otthon Bejja asszonnyal és a lányaival, mint a dzsungel királyának trónján csücsülve!

Két napja, amikor két pulcsiban, esőkabátban vacogtunk és áztunk a földút mellett, amíg vártuk a dzsipeket, hogy levigyenek a táborhoz, ahová a kisbusz a sártenger miatt nem tudott lemenni, nem gondoltam volna, hogy valaha újra meleg lesz!

Így szólhatott volna tegnap a felhívásom, ha tisztem lenne, hogy szolid véleményformálás mellett a szavazás alakulását is befolyásoljam. De nem az.

Megint esik. Nem csöpög, szakad. Igazi függönyszerű eső, amilyet otthon még nem nagyon láttam. Jót tesz egyébként a földnek, nincs akkora por és a levegő és a növényzet is felfrissült végre, de közlekedni nagyon nehézkesen lehet.

Elvileg pártatlan szemlélőként és kommentátorként kellene eljárnom itt a blogban, de ha az előző bejegyzéseket visszaolvasom, akkor meg kell állapítanom, már régen túlléptem ezen.

Ez persze nem a Hegylakó különkiadása, hanem még mindig a celebek hányattatása egyenesen az argentin dzsungelből.