
A szigetországban könnyen találunk olyan embert, aki szakít helyettünk, ha nekünk nincs elég bátorságunk hozzá. Bár a szolgáltatás célja a konfliktuskerülés, egy ilyen helyzet inkább csak tovább nehezíti a valódi elszakadást.
Dr. Bense Tamás gyermekorvos szerint a terhesség első hat hetében fontos, hogy lehetőleg semmilyen vírusfertőzést ne kapjunk el, erre pedig nyáron jóval nagyobb az esély.
Tóth Zoltán ékszertervező azt vallja, hogy a legnagyobb, már-már hivalkodó csecsebecsék is jó kiegészítők lehetnek, de ezeket persze nem a hétköznapokra, sokkal inkább a báli időszakra ajánlja.
A pasik általában mindent megtesznek azért, hogy elkerüljék a vitákat választottjukkal, Hajdu Steve szerint sok esetben még a lánykérés is erre vezethető vissza.
Dr. Szigethy Emma életmód tanácsadó szerint nem mindig kell a fürdőszoba polcon keresnünk szépségünk titkát, gyakran megtalálhatjuk a hűtőszekrényben is.
Endrődy Szabolcs feltaláló egy olyan eszközön dolgozik, amely elnyeli kiabálásunk hangerejét, így bármikor levezethetjük a stresszt akár egy kiadós üvöltéssel is.
1/7
Egy igazi csajos, beszélgetős fél órával várjuk Önöket 7:50-kor.
KÜLÖNLEGES ÉKSZERCSODÁK
2012-02-10
A NYÁRI GYEREKEK EGÉSZSÉGESEBBEK?
2012-02-10
MIÉRT NEM TUDUNK SZÉPEN SZAKÍTANI?
2012-02-10
MIÉRT KERÜLIK A KONFLIKTUST A PASIK?
2012-02-09
Megújult a Csak Csajok
"Reggeli - Csak Csajok" néven önálló műsorral jelentkezik novembertől az RTL Klub hétköznap reggelenként.

TOVÁBB



































