
A zenész úgy érzi, muszáj segíteni
Galambos Lajos számára rendkívül fontos a gyerekek egészsége.
Galambos Lajos szívén viseli a gyermekek sorsát, és ha tud, mindig segít. A zenész legutóbb barátaival összefogva létrehozott egy alapítványt, és pénzt adományoztak a Selye János Kórháznak.
- Ebben a kórházban születtek a fiaim. Számomra természetes, hogy segítek, ez korábban is így volt és így is lesz. Mindig a gyermek egészségügy felé voltam elkötelezve, az Aranyágnak is alapítója voltam, és amikor csak tehettem, támogattam a Heim Pált Kórházat.
A zenész szerint a mai világban mindenkinek kötelessége segíteni azokon, akik rászorulnak.
- Már volt jótékonysági koncertünk, ahol közel két millió forint gyűlt össze. Ősszel ismét tartunk egyet. Mindenki segítsen lehetőségei, tehetsége szerint. Az utóbbi idők katasztrófái után ezt különösen fontosnak érzem.










