Kis dominóhistória

Mint minden őrület, ez is Amerikából indult el, ahol már 1974 ben egy Bob Speca által szervezett csapat az ősi dominó játékot egy új dimenzióba helyezte.

Ez egyfajta művészi megnyilvánulás volt, amelyben a kis „kövecskékből” a már ismert módon túl, egy új kreatív felhasználási módot teremtettek. Az esemény után, természetesen beindult a „gőzhenger” és jó négy éven át az USA dominó nagyhatalom is lett, hiszen évről évre döntötték meg saját rekordjaikat.

Igaz 1977-ben egy brit csapat is új rekordot állított fel megtörve az amerikai hegemóniát a dominórekordokban, majd 1979től sorba kapcsolódtak be más országok is, egyszóval a domió elindult a hódító útján. Új Zéland,Japán,Németország,Nagy-Britannia után, az igazi vízválasztó a Hollandok bekapcsolódásával következett be. 1986-ban Robin Paul Weijers vezetésével a KLM által szponzorált Dominó rekordkísérlet hozta a legnagyobb fejlődést a dominó őrületben. Ebben az évben ugyanis közel 4szer annyi dominót döntöttek le, mint az elmúlt évtizedben valaha. Innentől kezdve hollandia dominó nagyhatalommá lépett elő, és saját rekordjaikat megdöntve újra és újra hallattak magukról.

Az első hivatalosan is bejegyzett világrekord ( Guiness Book ) is a hollandok nevéhez fűződik, 1988ban 1 millió 382 ezer 101 db dominóval kerültek rá a vaskos könyv lapjaira. Aztán egy hirtelen nagy csend támadt a dominó őrületben, és 10 évet kellett várni, mire újra fellángolt a szenvedély.

1998-ban ismét a hollandok építettek dominórengeteget, megdöntve saját világrekordjukat. A dolog érdekessége, hogy ez volt az első év, amikor a televízió élőben közvetítette az eseményt, amelyet akkor közel 15 millióan láttak. 1998 és 2001 között ugyan még egy ázsiai egyesülés próbálkozott évről évre elvenni a világrekordot a holland csapattol, de 2002-től ez a harc is elmúlt, és mára a dominózás koronázott királyvárosa Leeuwarden, az észak-holland kisváros, amely Freezland kultúrális és regionális központja is egyben. 

2001-től számíthatjuk az európai összefogással épülő dominórekordokat, hiszen ebben az évben volt először nemzetközi csapat, ahol a nagyszámú holland építő mellett már számos európai országból érkeztek építők. Ebben az évben egyetlen magyar építő képviseltette magát majd 2004-től magyarország igen aktívan kivette részét a dominóprojektből. Az RTL Klub 2004-től szervez rendszeresen csapatot, amely részt vesz az  európában egyedülállóan széleskörű nemzetközi összefogással felépített világrekordkísérletekben. A magyar csapat sikerét és megbecsülését jelzi, hogy a kezdeti 8 főről 12 főre duzzadt a magyar kontingens, amely a többi résztvevő ország méretéhez képest, nagyon megtisztelő, hiszen a létszám mindig változatlan, 90 fő.

A magyar csapat részvételén túl, 2004 más meglepetést is hozott nem csak a Dominónap szerelmeseinek, hanem a dominóépítőknek is. Ettől az évtől vezették be a szervezők, hogy a show ideje alatt élőben kell megépíteni bizonyos szakaszokat, amelyektől függ majd a világrekord sorsa. Megadott időn belül, megadott számú dominót felépíteni, hiba nélkül, hogy a dominólánc dőlése ne szakadjon meg. olyan újdonság  volt, hogy a helyszínen, a show ideje alatt kiválasztott „profi” építők közül szinte senki nem tudta végrehajtani a feladatot. Kivéve egy holland fiút és Marosy Veronikát, akik egyetlen párosként sikeresen vették az akadályt, így 100 ezer dominóval járultak hozzá a világrekordhoz. A Dominónapnak olyan erős eleme lett az élőben építés (Challenge), hogy azóta is minden évben egyre nehezebb és nehezebb kihívások elé állítják az építőket a szervezők.

A Dominónap története során egyre látványosabb és gigantikusabb lett, egyre nagyobb publicitást kapott a nemzetközi médiában és mára az egyik legnépszerűbb televíziós showműsorrá nőtte ki magát. Talán nem túlzunk ha azt mondjuk, a nemzetközi  sporteseményeken kívül európában egy időben élőben talán ennyi embert nem ületet a tévé semmi más , mint a Dominónap.

Eltűntnek nyilvánítva
Egy elhagyott járőrkocsit találnak több száz kilomét...
Vagány nők klubja
Sidda Walker (Sandra Bullock) sikeres drámaírónő a B...
RTL híradó - Esti kiadás
Az RTL Klubon mindennap többször is láthatjuk, mi tö...
Cobra 11
Semir és Ben drogkereskedőknek adják ki magukat, hog...

hirdetés
KOMMENTEK
Új hozzászólás
moderálás után jelenik meg
0/1000 karakter