Kulisszatitkok Szirtes Tamástól

A Madách Színház igazgatója elsőként a Fókusszal közölt egy nagy hírt.


EXTRA - A Producerek próbáján jártunk

A Macskák, Az operaház Fantomja, a Producerek, József és a Spamalot: csak hogy a legnagyobb sikereket említsük... Ezekben mind egy név közös, a rendezőé, Szirtes Tamásé, aki ezekkel a munkákkal megújította a magyar zenés színházat és egyben a Madách Színházat is.

1973-óta dolgozik itt, ahol a musicalek mellett, minden műfajban rendezett előadásokat, így ez az épület mára olyan fontos számára, mintha az otthona lenne, 2004 óta igazgatja is a körúti színházat.

Szirtes Tamás évtizedekig tanított a Színművészeti Főiskolán, ahol rengeteg fiatal tehetség útját egyengette. A teljesség igénye nélkül, például nála kezdett Szerednyei Béla, Bereczki Zoltán, Gallusz Niki, Nagy Sándor, Détár Enikő és Oroszlán Szonja is, akivel most együtt ülnek a Csillag születik Zsűrijében.

A direktor sűrű időbeosztás szerint éli napjait, amit mi megpróbáltunk követni és eközben számos kulisszatitkot is megmutatott, sőt, egy nagy bejelentést is tesz: a Producerek csapatához csatlakozik Hujber Feri és Hajdu Steve is.

A Fókusz riportja itt látható!

A Fókusz riportjait a videótárban nézheti meg!

A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!

Még több Csillag születik itt.

Kölyökklub
Benne: . Björn mackó kalandjai (korhatár nélkül) ....
Trendmánia
Minden nő álma, hogy megtudja a fiatalság, a szépség...
Törzsutas
A Törzsutas az RTL Klub utazási magazinja. Végh Feri...

hirdetés
KOMMENTEK
Új hozzászólás
moderálás után jelenik meg
0/1000 karakter