

Kalandok a csúcson
Ha Olaszországról esik szó, valószínűleg senkinek sem a Dolomitok ugranak be elsőként, hanem Velence, Róma, Firenze, Písa, Nápoly, Verona, meg az arrivederci amore. Mielőtt elvetődtem (volna) Északkelet-Itáliába – elismerem –, magam sem gondoltam, hogy egy ilyen sokszínű vidéket ismerek majd meg.
Itália északkeleti csücskét minden kétséget kizáróan a Dolomitok fenséges bércei uralják: amerre a szem ellát, mindenhol káprázatos szirtek és már-már meseszerű hófödte csúcsok magasodnak. Ha a szerpentineken a magasba igyekszünk, hol egy középkori vár, hol egy szuperhipermodern síparadicsom tárul a szemünk elé. Itt a régmúlt és a jelen jól megférnek egymás mellett. Szóval nagy az összhang. Ezt tapasztaltam az emberek között is. Trentino tartomány fővárosa, az alig 100 ezer lelket számláló Trento például mindennél büszkébb utolérhetetlen építészeti kincseire. És erre minden oka megvan!
A Buonconsiglio várkastély épen maradt, gigantikus védőfalaival mind a mai napig azt hirdeti: az “erő vele van”. Ezzel vitatkozni aligha lehet. A hatalmas várat nap mint nap turistacsoportok tucatjai veszik be. A valaha pazarul berendezett palotában ma egykori urainak arcképei sorakoznak. Azt beszélik, mindegyikőjük “arcátlanul” gazdag volt. A Sastoronyban például 700 éves festmények találhatóak. De amitől még érdekesebb, hogy ide vezetett fel az a lépcső, ahol a hercegek a titkos szeretőiket hozatták fel. Így már tiszta sor, miért elsősorban életvidám szatírokat és nimfákat lehet látni a festményeken és freskókon.
Itália északkeleti csücskében, vagyis Trentino tartományban és Dél-Tirolban együttvéve 450 ezren élnek. Míg Trentóban olaszul beszélnek, Bolzánóban és környékén - noha ez is olasz felségterület – többnyire mégis németül szólalnak meg az emberek. Éghajlata alpesi, vagyis a hosszú, hideg telet még hosszabb enyhe nyár követi. Ennek köszönhetően Trentino-Dél-Tirol hatalmas dolomitjai az év három hónapjában hóval, másik három hónapjában ritka alpesi növényekkel van borítv. Sítalpakkal vagy kirándulófelszereléssel megpakolt autónkkal röpke 8 óra alatt az olasz Alpokban lehetünk.
Másnap Bolzanóba vettem az irányt. Tudják, Dél-Tirol rendkívül izgalmas hely: kicsit olasz, kicsit osztrák, afféle különös keveréke a tüzes itáliak és duhajkodó “sógoraink” természetének. Az egykori tiroli grófság a mai olasz-osztrák határ mindkét oldalára átterjedt: a nemesek egykori dicsőségét ma remek állapotban megmaradt váraik hirdetik. Egyik ilyen a Roncolo kastély. Itt található meg az egyik legnagyobb világi témájú középkori festménysorozata. A kerekasztal csillagait magam mögött hagyva elindultam, hogy meglátogassam Bolzano leghíresebb és minden bizonnyal legidősebb személyiségét. Megérkeztem abba a múzeumba, ahol az 5000 éves Ötzi holtteste van kiállítva. Állítólag döbbenetes látvány!
Dél-Tirol hegyvidékét gleccserek formálták, mély és széles völgyeket vájva a sziklák között. Az utazók generációk óta járják ezeket a völgyeket, amint azt egy rendkívüli lelet is bizonyítja. 1991-ben az olvadó gleccser a felszínre hozott egy 5000 évvel ezelőtt megfagyott férfit, aki szalmával bélelt bőrcsizmát viselt és jégcsákánnyal volt felszerelve. Halványan megvilágított holttestét kémlelve azon tűnődtem, hogy vajon mit szeretett volna kitűzni a csúcsra, mikor eléri azt. Ötzi ugyanis 5000 évvel ezelőtt, amikor fogta magát és felmászott a Schnalstal-hegység meredek gleccsereire, lezuhant, de 1991-ben megtalálták hegymászófelszerelésével és mindennel együtt, amit akkor magával cipelt. A jeges körülményeknek köszönhetően Ötzi teteme igen jó állapotban mumifikálódott.
A Bolzano körüli hatalmas hegyek nap mint nap kacérkodtak velem, és síelésre csábítottak. Kissé suta síelő-stílusban lesiklottam egyszer, majd még egyszer a festői látványt nyújtó Dolomitok között. És ekkor eljött az, aminek el kellett jönnie: felkerekedtem, hogy megtanuljak hódeszkázni. Tanárom, a bajnok Barbara a fejébe vette, hogy megtanít deszkán csúszni. Szégyellem magam, de feladtam egy kilométer után, gyalog tettem meg a távot és felvonóval mentem le. Orromat lógatva hagytam el a kék pályát, a tomporomon főleg kék foltokkal.
Én akkor is eszem, ha minden rendben, de akkor is, ha nem állnak valami jól a dolgok. Hát most nem álltak! Ezen a vidéken mindenki tud síelni és hódeszkázni, én viszont egyértelműen lebőgtem. Kezdetben csak ételbe fojtottam bánatom, a környék leghíresebb séfjének segítségével. Ő Gregor Wenter főszakács, aki elkészít számunkra egy dél-tiroli specialitást. Mi lesz ez? Gregor: „Aperitivo a neve, hiszen egy előétel, méghozzá alpesi. Először is veszünk egy fenyőágat, amit házi sonkával “öltöztetünk fel”.Perzselés után, ami érzékelhetően jól kihozta a fenyő illatát, körte és sajt került még a gúla mellé. Az ételeinkben egyaránt benne vannak az olasz és osztrák hagyományok: a mediterrán ízeket különleges módon elegyítjük az alpesi erdők ízeivel. A konyhánk pont olyan színes, vegyes, mint mi magunk: valójában olaszok vagyunk, de a szívünk mélyén inkább (legalább annyira) tiroliak, és ez a furcsa kettősség jót tesz nekünk is.”
Hogy a sarentinói olaszok mennyire tiroliak, azt csak ezután értettem meg. Este húsz maszkos figura érkezett a házhoz, hogy felelevenítsenek egy többszáz éves tiroli néphagyományt. Dalaik boldogságért, szerencséért, kedvező időjárásért fohászkodtak. Volt abban valami nagyon is romantikus, ahogy mínusz 10 fokban ott a Hold alatt szóltak ezek a nóták. De aztán egykettőre beindult a buli. A dél-tiroli völgyek vendégfogadóiban tapasztalható vendégszeretet messze földön híres. Errefelé az idegeneket és egymást is szeretik az emberek. Csak nagyon indokolt esetben billentik fenékbe a másikat, leginkább tánc közben. Ám én most a “combcsapkodós” tiroli boogie-ból kaptam ízelítőt.
Ha sikerült mindezzel felkeltenünk az érdeklődésüket, kapcsoljanak ránk pénteken késő este. MeneTrend a hét utolsó munkanapján itt, az RTL Klubon!
|
Kapcsolódó galériák |











