
13. rész - Minden, amit mindig is tudni akartál a Pókerről
Az eddigi 12 részben nagyjából átvettünk mindent, amit mindig is tudni szerettél volna a pókerről.
Megtanultuk a póker alapjait, úgy mint pozíció, blöffölés, hívásméretezés, húzók megjátszása, információgyűjtés. Az utolsó részben pedig elmélyítjük a tudásunkat, és átismételjük a leglényegesebb pontokat.
A pozíció
Az alapkoncepció, amit fejben kell tartani, hogy minél később jövünk egy adott licitkörben, annál jobb a pozíciónk. Tehát, ha mi vagyunk az utolsó cselekvők, pozíciónk van az összes ellenfelünkön. Ezért olyan előnyös, ha az osztógombon ülünk. A flop után mindig az a játékos lesz a legutolsó, akié a dealer gomb, tehát ő lesz az, aki az összes előtte lévő játékos cselekedetére reagálhat
Például ha mi ülünk a gombnál, és előttünk mindenki passzolt, akkor ez a passzív játék elárulja számunkra, hogy valószínűleg nem túl erősek. Ezért a pozíciónkat használva könnyedén elvihetjük a kasszát egy hívással. Amennyiben mi lennénk az elsők a cselekvők sorában, nem tudnánk ilyen információkra alapozni a döntésünket.
A hívás
Minden hívásnak, emelésnek kell, hogy legyen célja. A négy fő cél a következő:
1) Zsetonszerzés: megpróbáljuk a lehető legtöbb zsetont kisajtolni ellenfelünkből, amikor nálunk a nyerő lap.
2) Saját lapjaink védelme: megelőzzük azt, hogy ellenfelünk kiegészíthesse lehetséges húzóját, vagy megkapja az esetleges fölélapját.ű
3) Információszerzés: ellenfelünk reakciói által értékes dolgokat tudhatunk meg arról, hogy mi is lapulhat nála.
4) Blöffölés: amikor másképp nem nyerhetünk, csak ha bedobatjuk mindenkivel.
Amennyiben tudjuk, hogy mi a célunk a hívással, el kell döntenünk, hogy mennyit is hívjunk.
Ha védekezésből hívunk, vigyáznunk kell, nehogy túl kicsit hívjunk, és ezzel engedjük ellenfelünknek, hogy olcsón túlhúzzon minket. Amennyiben blöffölünk, az ideális hívás akkora lenne, ami nem kockáztat túl sokat a zsetonjainkból, de mégis kicsavarja ellenfelünk kezéből a lapot. Ha pedig információhoz akarunk jutni vele, legyünk biztosak abban, hogy eleget hívunk, hogy megkapjuk a választ, amit keresünk. Persze néha jobb csak simán eldobni...
Bankrollkezelés
Bárki is vagy, és bármekkora téten is játszol, van egy nagyon fontos szabály, amit meg kell tanulnod: a bankrollkezelés. Minden játékosnak vannak vesztő szériái, és pont ebből kifolyólag sosem szabad kockára tenni az egész bankrollunkat egyszerre. Fontos, hogy mindig maradjon pénzünk félretéve – hogy mennyi, az teljességben attól függ, hogy mi a célunk a pókerrel. A hobbijátékosoknak az alábbi alapszabályokat kell figyelembe venniük:
1. Ne játsszanak több pénzzel, mint amennyit gond nélkül elveszíthetnek!
2. Soha ne üljenek be a bankrolljuk 10%-ánál nagyobb összeggel készpénzes asztalhoz vagy versenyre!
3. Olyan téten játsszanak, ahol kényelmesen érzik magukat, nem ijeszti meg őket a tét nagysága, és ahol nem kockáztatják az egész bankrolljukat!
A pókerben könnyen bele lehet esni egy hosszú bukószériába. De ha betartod a fenti szabályokat, sikeresen túléled majd az ilyen időszakokat, különösebb probléma nélkül. Aztán ha megint melléd áll majd a szerencse és jól játszol, még jobban fogod élvezni a játékot, és ráadásul jelentős nyereséget is termelhetsz.










