
Niki Belucci pikáns fotózása
A szexi lemezlovas a felnőtt filmeket már megbánta, de a vadító képekre igent mondott.
Niki Belucci levetkőzött. Persze, ez önmagában nem újdonság, de ezúttal a nyuszis magazin kedvéért vált meg ruháitól. Nikitől nem áll távol a meztelenkedés, hiszen topless DJ-ként dolgozik, vagyis csak dolgozott. Újévi fogadalma szerint ugyanis ennek nemsokára véget vet.
Niki tehát Magyarországon már csak és kizárólag zenéjével hódít. A magazin főszerkesztője amatőr DJ-ként hamar megtalálta a közös hangnemet Beluccival.
- Azt nem mondanám, hogy egyre több ruha fog felkerülni rám, lesz bugyi nélküli is, de igazándiból inkább csak ilyen bugyis képek.
Érdekes, hogy Niki végleg szakítani akar a meztelenkedéssel, most még bevállalta ezt a fotózást. Csak nehogy ezt is megbánja, mint a felnőtt filmes szerepléseit.
- Hatalmas nagy baklövés volt az a fél év, azt hiszem hat és fél, hét évvel ezelőtt volt. Visszacsinálnám, ha csinálhatnám. De ezt már nem tudom sajnos.
A férfiak többsége bizonyára nem sajnálja ennyire a dolgot, kivéve egyet. Szerencsére Niki férje is megbékélt a múlttal, és ezeket a felvételeket is biztosan büszkén nézegeti majd. A Reflektor riportja itt látható!
A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!
A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!













