
Benkő látta Tündét anyaszült meztelenül
Kiszel fedetlen teste buja vágyakat ébresztett Dánielben.
Kiszel Tünde kiborult! Ezúttal egyáltalán nem ért fülig a szája, amikor néhány napja meglátta magát és fotóit az újságban, na és azt, hogy egykor Benkő Dániellel szexelt.
- Felhívott engem egy újságíró, megkérdezte, hogy volt–e köztünk valami, jártunk–e, és hangsúlyoztam, határozottan kijelentettem, hogy semmi ilyen nem volt. Nem, hogy nem szexeltünk, de nem is csókolóztunk, hozzám sem ért, nem mentünk kézenfogva, úgyhogy ez nem igaz.
Benkő Dániel sem állít mast, bár azt nem tagadja, hogy Tünde igen szemrevaló teremtés volt akkoriban, aki fedetlen testével bizony megmozgatta a férfiak fantáziáját.
- Volt románc köztünk igen, nekem nagyon tetszett Tünde. 19 éves gyönyörű lány volt, fenékig érő fekete hajjal, fekete fanszőrzettel, ezt nem azért tudom, mert egy ágyba kerültünk volna, sosem történt ilyesmi, de ő volt az első meztelen modell. De nem olyan, aki fotósnak vagy festőnek állt modellt; a Vígszínházban, ahová én zenéket írtam és közreműködtem, ő ott volt minden darabban, anyaszült meztelenül minden darabban, ami akkor nagyon úttörő volt, bátor dolog.
- Bókolt, próbált udvarolni, de ez egy hiú ábránd, hiszen nekem nem is az esetem, bár ízlések, és pofonok. Nem szeretném megsérteni azokat a hölgyeket, akiknek tetszik Dániel, de nekem sosem jött be - mondta a naptárdíva. A Reflektor riportja itt látható!
A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!
A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!










