
SP készített fotósorozatot Csikó Szabiról
Kisherceggé vált egy heti magazin kedvéért a Csillag születik géppuskalábú táncosa.
Csikó Szabi megtáltosodott. A Csillag születik meghozta a fiatal táncos számára a sikert, hiszen felvették a Táncművészeti Főiskolára és már munkája is van. Otthona azonban még egyelőre csak a kollégium, ahol nem lehet együtt édesapjával, Istvánnal.
Némedi Mari azonban új ajtókat nyit meg Szabi előtt. A színésznő ugyanis a Napi Ászon keresztül megkereste a fiatal tehetséget és felajánlotta kétszobás belvárosi lakását, méghozzá ingyen. Szabi édesapja nagyon örül a váratlan segítségnek, hiszen nem szívesen hagyja magára fiát a nagyváros forgatagában.
Pedig a Kiscsillag sosincs egyedül, hiszen egyfolytában dolgozik. Nem sok ideje marad a szórakozásra, a fellépések és a suli mellett interjúkra és fotózásokra jár. De Szabi tudja, hogy a kemény munka meghozza majd a gyümölcsét.
Szabit édesapja mindenhová elkíséri, és örömmel látja, hogy fia – akárcsak a Kisherceg – mindenhol megtalálja a helyét. És még akkor is mosolyog, ha egy számára idegennek tűnő „bolygón” jár, ahol olyan ismeretlenekkel találkozik, mint SP. Aki most fotósként debütált.
Szabi tudja, hogy most még csak egy hosszú út legelején tart. És abban is biztos, hogy táncolva fog végigmenni rajta! A Reflektor riportja itt látható!
A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!
A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!











