Amy úgy esett szerelembe, mint a filmjében

A színésznő szinte saját történetét játszotta el a Szökőhévben, és egy meglepetés is várt rá.

Megállíthatatlanul hódít a vásznon Amy Adams. A 33 éves hölgy volt már eltévedt mesebeli királylány New Yorkban, naiv és önmegtartóztató apáca Meryl Streep oldalán, és szélhámosért epekedő naiv szerelmes is. Most azonban egy csalódott szentimentális nőt alakít legújabb filmjében, a Szökőhév című komédiában, ahol egy váratlan utazás teljesen megváltoztatja az életét.

Nemcsak karaktere, de ő maga is megtalálta a boldogságot. Ugyanis a színésznő épp készülő filmjét forgatta, amikor megtudta a nagy hírt, élete legnagyobb főszerepét kapta meg: anyai örömök elé néz.

A film azonban szembesítette még egy érdekes ténnyel, miszerint a filmbeli történet megegyezik magánéletének legfontosabb állomásával. Ugyanis párját hasonló körülmények között ismerte meg, mint filmbéli szerelmét.

- Ez a két ember egy totális véletlen folytán találkozik. Az elején próbálnak harcolni egymás ellen, hiszen nem önszántukból kerültek kapcsolatba. Aztán ahogy telnek a napok, valahogy összecsiszolódnak és rádöbbennek, hogy mennyi közös vonás van bennük.

Amy Adams élete olyan, mint a mesebeli hercegnőé: ott találta meg az igazit, ahol nem is kereste volna. Boldogságuk a babával határtalan, ám arról még nem szólnak a hírek, hogy mikor lesz a hetedhét országra szóló lakodalom. A Reflektor teljes riportja itt látható!

A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!

A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!


hirdetés
KOMMENTEK
Új hozzászólás
(moderálás után jelenik meg)
0/1000 karakter