
Michael Schumacher visszatért
A hétszeres világbajnok mindent elért, karrierjében és a magánéletben egyaránt.
Michael Schumacher visszatért – méghozzá nem csak a száguldó cirkuszba. A hétszeres világbajnok ugyanis ahhoz a csapathoz szerződött le, ahol az egész pályafutása kezdődött. A 41 éves Schumi tavaly decemberben jelentette be, hogy három év szünet után a Mercedes GP színeiben folytatja a versenyzést. Csupán egyetlen feltétele volt: övé legyen a páratlan rajtszám az istállónál.
- Ez egy nagyon vicces történet. Abu Dhabiban cseteltem Ross Brawn-nal arról, hogy újra versenyezhetnék. Nem tudtam, hogy döntsek, hiszen három évig még csak nem is kacérkodtam a gondolattal. Aztán három hét múlva újra megkeresett, és akkor már kicsit komolyabban tette fel a kérdést. Nem tudom, mi történt, de a lehetőség, hogy ismét Brawn-nal dolgozhatok, nagyon inspirált.
Schumacher visszatérése már tavaly nyáron szóba került, miután Felipe Massa a Magyar Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett. Ekkor azonban kiderült, hogy egy privát motoros teszten akkorát bukott, hogy a nyaka nem bírta a több G-s megterhelést.
- Sajnos nyáron még túl korai lett volna a visszatérés a balesetem miatt. Nagyon intenzíven el kezdtem edzeni, szóval nem aggódom a nyakam miatt.
Schumacher nem csupán karrierjében, de magánéletében is mindent elért. Feleségével, Corinnával 1991-ben ismerkedtek meg, aki korábban Schumi egykori csapattársának, Heinz-Harald Frentzennek volt a barátnője. A párnak két gyermeke született, Gina és Mick, akiknek a neve még a versenyző sisakján is megtalálható. A pilóta egyébként nem csak a pályán és otthon remekel, hanem Hollywoodban is. Az Asterix az olimpián című filmben ókori fogathajtóként tűnt fel, míg a Verdákban hangjával örvendeztette meg rajongóit.
Schumi az abszolút rekordtartó a Forma 1-ben. Jelenleg majd 20 kategória éllovasa, hét világbajnoki címe mellett többek között ő rendelkezik a legtöbb dobogós helyezéssel és első rajtkockával. Ellenfeleinek tehát érdemes lesz felkötni a gatyájukat, hiszen öreg róka nem vén róka...
A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!
A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!










