
Megidézték Puskás Ferenc szellemét
A focilegenda a modern technikának köszönhetően életre kelt egy interjú erejéig.
Egy különleges, Közép-Európában egyedülálló technikának köszönhetően még interjút is készíthettünk a Puskás Ferencet imitáló színésszel, aki a színfalak mögött segített a különleges látvány létrehozásában. A színészt még arra is felkészítették, hogy Puskás nevében nyilatkozzon.
- Rettenetes érzés volt elszakadni a hazámtól, a családomtól, a barátaimtól. Néhány évvel korábban vitt volna a Juventus, de akkor nemet mondtam. Nehéz döntés volt, de ennek köszönhetően 9 évet futballozhattam a világ legjobb csapatában.
Puskás Ferenc teljesen új életet kezdett a Real Madridnál, de sosem felejtette el, honnan érkezett. Miközben ünnepelt sztár volt, és élvezte a pezsgő latin életet, sokat gondolt az itthoniakra is.
- Amikor külföldön éltem, a kispesti barátok és a zsugapartik hiányoztak a legjobban. És a debreceni kolbász. Nem véletlen, hogy Spanyolországban egy kolbászgyárat alapítottam, és megpróbáltam a Real Madrid-os csapattársaimat megtanítani kártyázni.
Öcsinek sajnos sosem született fia, sőt, fiú unokája sem, így rendkívüli tehetségét senki sem örökölhette. Puskás igazi világsztár volt, nyert Európa Kupát, játszott a spanyol válogatottban is. Második hazájának nemzeti tizenegye a nyári foci VB egyik esélyese, Öcsi bácsi azonban ma is szívesebben játszana piros-fehér-zöldben.
- A legnagyobb dolog az életemben, hogy felvehettem a magyar válogatott mezét. Ha most válaszhatnék, nem sokat teketóriáznék.
A rendhagyó sajtótájékoztatón megjelent Puskás özvegye, Erzsi néni, sőt Spanyolországból ide utazott Öcsi bácsi unokája, Elizabeth is. Mindketten meghatódva csodálták a szellemes technikai bemutatót, melynek köszönhetően egy igazi legenda tért vissza hozzánk. A Reflektor teljes riportja itt látható!
A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!
A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!










