
A Rosszfiúk többé nem vetkőznek
A Bad Boyz tagjait gyakran éri a vád: csak meztelen felsőtestük miatt sikeresek. Bebizonyítják, ez nem igaz.
A rosszfiúk elhatározták, hogy megjavulnak. A Bad Boyz tagjai ugyanis szakítanak a korábbi hagyományokkal és többé nem vetkőznek színpadon. Bár a srácok szerint ezzel eddig sem volt semmi baj, hiszen stílusukhoz mindez hozzátartozott, ám sokan keményen támadták őket emiatt. Egyesek szerint csakis kidolgozott felsőtestükkel érik el sikereiket és komolyabb tánctudás nem áll mögöttük. Bár a srácok tisztában vannak azzal, hogy mindez talán irigység vagy rosszindulat. Most azt akarják bebizonyítani, hogy vetkőzés nélkül, komoly koreográfiával is sikert tudnak aratni.
De el tudják képzelni, hogy kockás hasak nélkül milyen lesz az új műsoruk? Talán egy jólismert klasszikus? Vagy egy magával ragadó szenvedélyes tangó ? Vagy egy könnyed riszálás a 60-as évekből?
A srácok egyelőre maradnak a jól bevált stílusnál, csak az eddig megszokottnál is több ismeretlen elemet csempésznek bele a harminc perces produkcióba.
Az önálló műsoron kívül még egy színházi felkérést is kapott a csapat. Augusztustól a Robin Hood című darabban fognak táncolni, ami komoly fegyelmet igényel – és amihez a fiúk egyáltalán nincsenek hozzászokva.
- Merőben más egy színházban táncolni, mint mondjuk egy szórakozóhelyen. Mert a színházba pontosan kell odaérni a próbára, azt kell csinálni, amit mondanak. És ott nem lőhetjük el hogy levesszük a pólónkat - mondta Kurucz Sándor.
A srácoknak tényleg erőt kell venni magukon, hogy megkomolyodjanak és valóban helyt álljanak nemcsak a szórakozóhelyek, de a színházak színpadán is. Így az eszement ökörködés visszaszorul a színfalak mögé, a vetkőzéseket pedig csak a barátnők láthatják. A Reflektor riportja itt látható!
A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!
A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!










