Szerelmek reflektorfényben

Utánajártunk, miért van az, hogy akik ismertek lesznek, egy idő után szakítanak addigi kedvesükkel...


Sztárok, akiket elvakít a siker fénye. Sztárok, akik feladják kapcsolatukat a reflektorfényért. Bizony sok magyar és külföldi ismert ember van, akik feláldozták magánéletüket a karrierért. Ilyen például Csikó Szabi is, a Csillag születik felfedezettje, aki egyik napról a másikra lett ismert. Szerződést kapott egy nemzetközi táncegyüttestől, jelentkezett a Táncművészeti Főiskolára, így Nagydorogról Budapestre költözött, vagyis karrierje magasan ível felfelé. Csakhogy magánélete nem tudta követni ezt a sebességet, így egykori szerelmével, Eszterrel szakítottak. Két hónappal ezelőtt Szabi azt nyilatkozta, hogy Eszter megértő társ, aki tolerálja a távkapcsolat nehézségeit. De úgy látszik, a távolság és a féltékenység mégis szétszakította őket egymástól. Pedig nemrég még állítólagos eljegyzésüktől volt hangos a bulvársajtó.

- Ez a gyűrűs téma az volt, hogy én még anno vettem neki egy gyűrűt a születésnapjára, és ez ugye egy ajándék volt. De nem volt semmiféle lagzi, meg eljegyzés, meg hogy titokban, semmiféle ilyen.

És úgy látszik már nem is lesz. Bár szépen váltak el egymástól, Szabi nem tervezi a békülést. Egyelőre élvezi a szabadságot.

Horváth Tamás kiscsillag kapcsolata is megingott már egyszer. A 18 éves énekes két és fél év után búcsúzott el egy időre Biankától, annak ellenére, hogy kapcsolata nem hűlt ki. Tamás bízott benne, hogy ez csak egy mosolyszünet, és nem végleges szakítás, de tiszteletben tartotta Bianka kérését, miszerint gondolják át a dolgokat. A zenészt most minden a fővároshoz köti, ezért költözött Budapestre. A rengeteg elfoglaltsága mellett nem jut ideje hazautazni vidéken élő kedveséhez, aki ráadásul főiskolára jár, és a tanulás sok időt elvesz tőle. Bianka egész egyszerűen azt elégelte meg, hogy nem tudnak elegendő időt együtt tölteni, nem a féltékenység férkőzött kettőjük kapcsolatába. Mostanra sikerült rendezniük magukban a problémákat, és Tamás megígérte kedvesének, hogy ezentúl sokkal több időt fognak együtt tölteni.
Tamás úgy érzi, hogy a siker nem változtatta meg. Ő egyáltalán nem foglalkozik azokkal a lányokkal, akik csak a színpadon álló zenészt látják benne, és nem rá, mint magánemberre kíváncsiak.

A szakemberek szerint a sztárok olyan mennyiségű ismeretségre tesznek szert, hogy a régebbi kapcsolatuk ettől tönkre mehet.

Tóth Tibi szerint a legtöbb baj abból van, ha a lányok otthon is azt az embert várják, aki a színpadon csillog. Vele is találkozgattak sokan csak azért, mert egy ismert zenész. A Hooligans egyik frontembere sosem szakított csak azért, mert nem volt ideje szerelmére, vagy mert a zenélés, a karrier fontosabb lett volna számára. Szerinte ez csak egy jó indok, ami miatt teljesen más problémák állnak.

- Inkább a celebcsajokat szokta ez megzavarni, hogy a karrier a fontosabb, szerintem össze lehet egyeztetni, szerintem tőlünk aztán senki nem játszik többet, nincs stúdióban többet senki, és simán össze lehet egyeztetni.

Így van ezzel Paul Potts is, aki hét éve ismerte meg feleségét, Julie-t, aki mellette állt akkor is, amikor még csak mobiltelefonokat árult ura, és most is, amikor már világhíres énekesként köszöntik az emberek, bármerre jár. Pault nem részegítette meg a hírnév, a több tízmilliós nyeremény, amit kapott egy angol televíziós tehetségkutató műsor nyerteseként, és az azóta keresett hatjegyűek sem. Nem jár drága ruhákban, nincsenek luxusingatlanjai, és több autója sincs a garázsban. És ami a legszebbb, hogy sikerét éppen párjának köszöni, hiszen Julie volt az, akinek unszolására benevezett egykor a versenybe.

Leona Lewis párja nem volt ilyen kitartó. Az énekesnő több mint 10 évig járt kedvesével, Lou Al Chamaa-val, de most úgy döntöttek, külön utakon folytatják. Az énekesnő elárulta, hogy a rengeteg munka ráment kapcsolatára, a sok fellépés és a rendszertelen élet miatt nem tudták összeegyeztetni életüket. Míg Leona rengeteget van Amerikában, addig Lou Londonban él. Bennfentesek szerint az utolsó csepp az volt Leonának, hogy ennek ellenére legutóbbi londoni koncertjére nem ment el kedvese.

Talán Tóth Tibi gondolata összegezhetné a sikerrel jött párkapcsolati problémákat, miszerint vannak normális nők, meg férfiak is, csak meg kell találnia mindenkinek az igaz párját. A Reflektor riportja itt látható!

A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!

A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!

Eltűntnek nyilvánítva
Egy elhagyott járőrkocsit találnak több száz kilomét...
Vagány nők klubja
Sidda Walker (Sandra Bullock) sikeres drámaírónő a B...
RTL híradó - Esti kiadás
Az RTL Klubon mindennap többször is láthatjuk, mi tö...
Cobra 11
Semir és Ben drogkereskedőknek adják ki magukat, hog...

hirdetés
KOMMENTEK
Új hozzászólás
moderálás után jelenik meg
0/1000 karakter