Reviczky újra a vendéglátóiparban!

Már készül a Zimmer Feri második része, amelyben a régi karakterek mellett új szereplők is felbukkannak.


Tímár Péter folytatja. A rendező-forgatókönyvíró 12 év után újra kamera elé állította Zimmer Feri egykori karaktereit. A vígjáték második részében ismét felbukkan valamennyi fontos szereplő, és a történet szerint a Fikász család ezúttal a kastélyszálló-bizniszben kamatoztatja vendéglátós tapasztalatait.
Tímár Péter sajátos stílusban dolgozik: a jeleneteket lassítva veszik fel, és utána gyorsítva vetítik majd le.

- Ez a technika, amit csinálunk, ehhez muszáj mindent lelassítani, mert amikor én ezt normál sebességgel vetítem, akkor természetesnek kell lenni - mondta a rendező.

Ez a technika a színészektől óriási munkát igényel. Pogány Judit ennek ellenére a forgatások után nehezen tér vissza a hétköznapi tempójához.

- Minél nehezebbet játszom, annál jobban érzem magam utána, mert a feszültségek nagyrészét ott kijátszhatom magamból, és utána jobban leszek. De az, hogy felpörgött állapotban leszek, az teljesen biztos, és hogy reggelig nem tudok aludni, az még biztosabb.

Új szereplők is felbukkanak majd a második részben. Schell Judit, az egyik legszebb magyar színésznő egyáltalán nem fél attól, hogy ez a különleges feladat egy másik, talán furcsább arcát is megmutatja majd.

- Fogalmam sincs hogy hogy fogunk kinézni, nem tudom, lehet, hogy fönnakad a szemünk, lehet, hogy néha oldalra nézünk, lehet, hogy máshogy nyitjuk a szánkat, úgyhogy fogalmam sincs, nem tudom, hogy mi lesz belőlünk a végére.

Reviczky Gábor viszont már tudja, és Tímár Péter szerint a színész csúcsformában van.

- Sajnos nekem amúgy is, finoman fogalmazva nagyon élő arcom van, tehát túlságosan gazdag a mimikám. Na most ha erre az ember nem figyel ennél a technikánál, akkor rettenetes, hogy mi lesz a vége - mondta Reviczky Gábor.

Tímár Péter kevesebb pénzből gazdálkodik, mint 1998-ban és a stábnak mindössze 25 nap áll a rendelkezésére, hogy a film második részét leforgassa. A végeredmény az év végén lesz látható a mozikban. A Reflektor riportja itt látható!

A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!

A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!

Eltűntnek nyilvánítva
Egy elhagyott járőrkocsit találnak több száz kilomét...
Vagány nők klubja
Sidda Walker (Sandra Bullock) sikeres drámaírónő a B...
RTL híradó - Esti kiadás
Az RTL Klubon mindennap többször is láthatjuk, mi tö...
Cobra 11
Semir és Ben drogkereskedőknek adják ki magukat, hog...

hirdetés
KOMMENTEK
Új hozzászólás
moderálás után jelenik meg
0/1000 karakter