Szily Nóra igazán fair autós

A műsorvezető azt mondja, kicsit az autójában él, és mindig nagyon figyelmesen közlekedik.


A műsorvezető több mint 20 éve vezet, de még soha nem okozott balesetet. Nemcsak arra figyel, hogy ő szabályosan közlekedjen, de mások figyelmetlenségét is bekalkulálja, ha a volán mögött ül.

- Én nagyon szeretek vezetni, és kicsit a második bőröm az autóm, mivel nincs olyan fix munkahelyem, ahol ülnék egy széken egy asztalnál, hanem egyik nap egy újságnál csinálok interjút, aztán forgatok, tanítani megyek vagy egy rendezvényre. Jövök-megyek, cikázok, kicsit az autómban is élek.

A műsorvezető különösen odafigyel a biciklisekre, még akkor is, ha azok nem tartanak be minden szabályt. Kamasz gyerekei gyakran közlekednek két keréken, ezért aggódik is eleget. Közvetlen környezetében ugyanis már történt tragédia, Nóra barátnőjének 20 éves fiát érte baleset.

- A zebrán gázolták halálra az egyetlen szíve csücske fiát, én láttam ebben embert tönkremenni. Senkinek nem kívánom ezt az élményt és rettegek attól, hogy nehogy a telefonom megszólaljon, hogy a gyerekemet fellökték.

Bár Nóra szelíd vezető, azért saját bevallása szerint sosem tötyörög. Dinamikusan vezet, de a gyorshajtástól tartózkodik. Igaz, volt olyan autója, amiben nagy volt a kísértés.

- Amikor elváltam, egyrészt levágattam másfél centisre a hajam, épp tévéműsor sem volt, és akkor átültem egy sportautóba, ami egy 250 lóerős, de szintén fekete jószág volt. Teszem hozzá, mert ez fontos, de pár hónap után lecseréltem.

Nóra elfogadta, hogy Budapesten gyakran van dugó, ezért a forgalomban töltött időt megpróbálja minél hasznosabban tölteni. Gondolataira koncentrál, kizárólag headsettel telefonál, de mindenek előtt odafigyel, hogy továbbra is igazi fair vezető legyen. A Reflektor riportja itt látható!

A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!

A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!

Eltűntnek nyilvánítva
Egy elhagyott járőrkocsit találnak több száz kilomét...
Vagány nők klubja
Sidda Walker (Sandra Bullock) sikeres drámaírónő a B...
RTL híradó - Esti kiadás
Az RTL Klubon mindennap többször is láthatjuk, mi tö...
Cobra 11
Semir és Ben drogkereskedőknek adják ki magukat, hog...

hirdetés
KOMMENTEK
Új hozzászólás
moderálás után jelenik meg
0/1000 karakter