
Lionel Richie-t kidobták az ablakon!
Az énekes meg akarta mutatni humoros oldalát, de inkább kinevetik, mint nevetnek rajta.
Lionel Richie felett is eljárt az idő. A 61 éves sztár korát meghazudtolóan jól néz ki, egy vadonatúj reklámban azonban saját maga paródiájaként volt kénytelen szerepelni. Az énekes többször is megalázó helyzetbe kerül, végül áthajítják egy üvegablakon.
- Igazából egy kaszkadőrt repítettek át az üvegen. Persze, először engem is megkérdeztek, van-e kedvem megcsinálni a mutatványt? Én rögtön azt mondtam: Megőrültetek? Nem, nem, nem és nem! Bizonyára van néhány bátor vállalkozó, aki úgy néz ki, mint én, és hajlandó a dologra. Persze a végén én kötök ki az üveg másik oldalán, de ez csak egy ügyes trükk.
Richie állítása szerint azért vállalta el a reklámot, mert szerette volna megmutatni humoros oldalát, hát, maradjunk annyiban, hogy inkább kinevetik, mint nevetnek rajta. De legalább van annyi önkritikája, hogy nem készül átnyergelni a színészetre.
- Mindig nagyon izgatott a színészkedés, de hát annyi időbe telik! Előbb rohanás, aztán várakozás, várakozás, világítás, átállás, smink, várakozás, ebéd. Tiszta időrablás, a zenében azért ez egy kicsit máshogy van. Ha felveszünk egy számot, az fel van véve. Kimegyünk a színpadra, és amikor lejöttünk, annak is vége. Persze, ennél azért bonyolultabb a dolog. Ha újra összeállnánk a stábbal, biztos nagyon sok jó filmet készíthetnénk, mert jól kijöttünk egymással, remekül szórakoztunk.
Hogy mennyire nincs tisztában a nyugdíjas korú énekes az idő múlásával, mutatja az is, hogy a jelenleg szingli sztár nevelt lányától kénytelen csajozási tanácsokat kérni. Nicole Richie már többször figyelmeztette papáját, hogy folyamatosan a tinédzser lányokon akad meg a szeme – a 61 éves sztárnak persze erről fogalma sincsen. Pedig nem ártana, mert valószínűleg nem esne neki túl jól, ha egy dühös édesapa tényleg keresztülhajítaná egy ablakon...
A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!
A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!










