Kinter Oszkár megcsillogtatta énektudását

A Cool Tv műsorvezetője mindent bevetett a jó pontszámokért, de lehet, hogy énekelni azért mégsem kellett volna…

Oszkárnál szigorú házirend van, ami már a Vacsoracsata tavalyi részében is megmutatkozott. A Cool Tv műsorvezetője rendmániás, ezért a takarítást egy rituális szertartásként éli meg. Minden nap leportalanítja könyvespolcait, dohányzóasztalát, kiporszívózik és felmos.

Mivel a rend mindennél fontosabb a műsorvezetőnek, ezért csak azokat engedi be otthonába, aki betartja a lakás házirendjét, és megőrzi a lakás tisztaságát. Az utóbbi érdekében Oszkár mindenre képes, akár arra is, hogy vendégeit kellemetlen helyzetbe hozza, mint ahogy a vacsora előtt Enikővel tette, mert nem akarta levenni „piszkos” cipőjét. A két modell összetűzése az egész estére rányomta bélyegét, mert a vendégek a vacsora végéig frusztrálva érzeték magukat. Andi is egész végig kihúzott háttal és nyakkal ült az asztalnál, hogy megfeleljen a katonás Oszkár elvárásainak.

A csendes lakomázást azonban egy fergeteges karaoke parti követte, ahol a házigazda is megcsillogtatta ének-, majd tánctudását. Az interjú során Andrea elmondta, hogy látszódott Oszkáron, hogy ezek voltak élete első tánclépései, mert érezni lehetett mozdulatain a bizonytalanságot, viszont ami megmentette az estét, hogy Oszkár egy kicsit nyitott a többiek felé.

A pontozásnál Enikő és Gjon csak az ételek minőségét vette figyelembe, nem a vacsora hangulatát, így ők csak 5-5 pontot adtak házigazdájuknak. Pákó már nagylelkűbb volt tőle 6 pontot kapott Oszkár, Anditól azonban már 9-et.

Így összesen 25 pontja van a Cool Tv műsorvezetőjének.









Linkajánlónk:

Még több hír a sztárokról az RTLBulvár oldalán - kattints!

Tippek TV-nézőknek itt - TV24.hu

Sztárokról bővebben - www.storyonline.hu

tv.lap.hu
rtlklub.lap.hu

Jéglovagok
A sorozat segítségével bepillantást nyerhetünk a vil...
Eltűntnek nyilvánítva
Egy elhagyott járőrkocsit találnak több száz kilomét...
Vagány nők klubja
Sidda Walker (Sandra Bullock) sikeres drámaírónő a B...
RTL híradó - Esti kiadás
Az RTL Klubon mindennap többször is láthatjuk, mi tö...

hirdetés
KOMMENTEK
Új hozzászólás
moderálás után jelenik meg
0/1000 karakter