Michael Vartan Will Smith feleségével kavar

Sem Will, sem Vartan menyasszonya, Lauren nem problémázik azon, hogy a két színésznek olykor csókolóznia kell.

Vartan az Alias sikere után 2009 óta ismét egy nézett sorozat oszlopos tagja. A Hawthorne címre hallgató orvosi dráma főszereplője Jada Pinkett Smith, Will Smith felesége. A szériában a két színészt gyengéd szálak fűzik egymáshoz, de ez semmi gondot nem okoz Vartan újdonsült menyasszonyának, Lauren Skaarnak és Will Smith sem leskelődik a díszlet mögött a szünetekben.

– Tavaly még sokat vicceltünk azzal, hogy Will a mi szellemproducerünk, mert ha a neve nem is szerepel a projektben, ő végülis kölcsönzi nekünk a tehetséget, és ez jó – mondta Vartan a zap2it.com-nak.

Vartan szerint kétféle módon lehet életben tartani a feszültséget egy tévésorozatban, az egyik út, hogy a Simlis és a szendéhez (valamint az X-Aktákhoz) hasonlóan sohasem hozzák teljesen össze a fő karaktereket, a nő és a férfi folyton csak kerülgeti egymást, a másik lehetőség pedig az, hogy hagyják kibontakozni a kapcsolatot és a viszony viszi előre az eseményeket. Míg az Aliasban Jennifer Garnerhez sohasem engedték igazán közel Michaelt, addig a kórházsorozatban orvos karaktere meglehetősen összemelegedett a Jada alakította főnővérrel.

– Ez a kapcsolat nagyon komplikált, nagyon szenvedélyes, nagyon fizikai, nagyon rendetlen, nagyon agresszív, sok benne a harc és a törés, ugyanakkor nagyon szórakoztató is, egy igazi kapcsolat – tette hozzá Vartan.

A szenvedélyes szerelmi jelenetek nem ritkák a felvételek alatt, de mint Vartan mondja, Lauren nem bánja, hogy olykor hozzá kell simulnia Jadához.

– Lauren egy érett és gyönyörű ifjú hölgy, aki megérti, hogy a munkámnak vannak nem túl vicces részei is – a színész azonban hozzátette, hogy míg régen nem érdekelte, hogyan éli meg aktuális párja a kollégákkal folytatott „celluloidviszonyokat”, ma már kifejezetten kellemetlen neki másokkal csókolozni, amikor szerelmes. És most annyira szerelmes, hogy meg is kérte Lauren kezét, már az esküvőt tervezik. – Ha egyszer elkötelezem magam, már nem akarom kitenni egy ilyen helyzetnek a páromat. De ha kapnék egy ajánlatot mondjuk a Titanic 2-re kétmillió dollár gázsiért, amiben szerelmi jelenet is van, én leülnék a feleségemmel és megkérdezném tőle, mi a véleménye. Ha azt mondja, ez az összeg fedezi a gyerekünk főiskolai tanulmányait, és csináljam csak, akkor elvállalnám.

Úgy tűnik, a Smith házaspár és Vartanék sokat lógnak együtt, talán éppen azért, hogy csillapítsák párjaik indulatait, bár Michael szerint ilyesmiről szó sincs.

– Lauren találkozott Jadával több alkalommal és imádják egymást. Jó barátok lettek. Lauren tudja, Jada milyen csodálatos felesége Willnek. Nem veszélyes, hogy Jadának és nekem szerelmespárt kell játszanunk, mert mindketten halálosan szerelmesek vagyunk a házastársunkba.

Michael Vartan és Lauren Skaar valószínűleg jövő áprilisban kelnek egybe Kaliforniában, az esküvő vagy a tengerparton vagy egy szállodában lesz.

Nézze az Aliast minden pénteken éjfél után az RTL Klubon!

Forrás: blog.zap2it.com

Kölyökklub
Benne: . Björn mackó kalandjai (korhatár nélkül) ....
Trendmánia
Minden nő álma, hogy megtudja a fiatalság, a szépség...
Törzsutas
A Törzsutas az RTL Klub utazási magazinja. Végh Feri...

hirdetés
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL
Miután az irodát felrobbantják és Tom meghal, Sydney, Jack és Vaughn megpróbálják megakadályozni, hogy Sloane az összes Rambaldi műtárgy birtokában végrehajtsa a próféciát.
KOMMENTEK
Új hozzászólás
moderálás után jelenik meg
0/1000 karakter