Hill Harper és Adam Rodriguez, a CSI sorozatok sztárjai a NAACP díj nyertesei

A NAACP idén február 26-án 41. alkalommal osztotta ki díjait az általuk legtehetségesebbnek vélt színesbőrű színészeknek.

A jelöltek között találhattuk a CSI sorozatok két férfi szereplőjét: Hill Harper-t, és Adam Rodriguez-t.

Bár korábban felellhettük a CSI sztárokat a jelöltek között, idén sikerült abba a kis borítékba is belecsempészni nevüket, amely a nyertesekről árulkodik.

Bill Harper a legjobb drámai főszereplő díját vihette haza a CSI: New York helyszínelőkben nyújtott kimagasló teljesítményéért, míg Adam Rodriguez a CSI: Miami helyszínelők sztárja pedig a legjobb mellékszereplőnek járó szobrocskát vihette haza.

Hill Harper-t az irodalmi díj kategóriájában is jelölték saját művéért „Párbeszéd arról, hogy a színesbőrű nők és férfiak hogyan tudnak egy bizalommal teli, szerető kapcsolatot építeni“ címmel.
Sajnos ezt a díjat nem sikerült megkaparintania, hiszen ebben a kategóriában Steve Harvey nyert „Viselkedj úgy, mint egy nő, gondolkozz úgy, mint egy férfi“ című irományával.
Ha nem is tudott Hill két díjat hazavinni, az biztos, hogy a CSI sorozatok készítői most igazán büszkék lehetnek szereplőikre.

Ha Ön is kiváncsi Hill Harperre és Adam Rodriguez-re, akkor kövesse nyomon a CSI: New York-i helyszínelőket péntekenként 21.30-kor az RTL Klub-on!

Törzsutas (ism.)
A Törzsutas az RTL Klub utazási magazinja. Végh Feri...
Kemény zsaruk
Ronnie mindent elkövet, hogy megszerezze a Shane ált...
Autómánia (ism.)
Az Autómánia a hazai és nemzetközi autósvilág hírei,...
hirdetés
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL
A New York-i helyszínelőknek rendkívüli helyzetet kell megoldaniuk, ilyen esettel még Macnek sem volt dolga.
KOMMENTEK
Új hozzászólás
moderálás után jelenik meg
0/1000 karakter