Megdöbbentő gyilkosságok: Döglött akták Magyarországon

Hazánkban is létezik olyan ügyosztály, amely a feledés homályába veszett bűntényeket tár fel.


A Döglött akták című filmsorozat nagy sikerrel fut az RTL Klubon, a nyomozók a hétről-hétre porolnak le régi, már-már elfeledett bűnügyeket. A tettesek meglakolnak, akár több évtizeddel a tett elkövetése után is.

Vajon a valóságban is előfordul, hogy a hatóság előszedi a "döglött aktákat"?

- Magyarországon is létezik ilyen osztály, az NNI Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya foglalkozik az ilyen ügyekkel – tudtuk meg Csécsi Soma rendőr őrnagytól. – Olyan minősítés, hogy "lezáratlan ügy", nem létezik, ez a kifejezés a köznyelvben használatos. Egy ügy akkor megoldott, ha az elkövetőt a bíróság jogerősen elítéli. A nyomozást egyébként fel lehet függeszteni, illetve meg lehet szüntetni. Vannak olyan ügyek, amelyek nem évülnek el, ezekről is a Btk. Rendelkezik.

De vajon mi szükséges ahhoz, hogy ismét foglalkozzanak egy régi üggyel? Ilyen esetben olyan új adatnak, információnak kell felszínre kerülnie, amelyet elrendelt nyomozás keretében lehet beszerezni. És bizony időnként hazánkban is előfordul, hogy évtizedekkel később derül fény egy bűncselekményre.

- Előfordult már a kriminalisztika történetében, hogy szorult helyzetbe került személyek információ adásával próbáltak előnyösebb helyzetbe kerülni, illetve korábbi kapcsolatok lazulhatnak fel, válhatnak ellenségessé, vagy érdekegységek szűnhetnek meg. Ilyenkor olyan információk kerülhetnek napvilágra, amelyek korábban a nyomozó hatóság előtt rejtve maradtak.

Ilyen volt például egy 1994-ben elkövetett kettős emberölés, amely utólag, négyévi folyamatos nyomozati munka eredményeként 2004-ben került felderítésre, realizálásra, az NNI életvédelmi Osztálya által. Csécsi Soma egy másik ügyről is beszélt, amely éppen a napokban zárult le, vádemelési javaslattal.

- Ebben az esetben egy kalocsai házaspár eltűnt, majd a férfi holttestét és a nő ruhadarabjait is megtalálták. Mindez évekkel ezelőtt történt, ám az eljárást megszüntették, mivel nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a gyanúsítottak követték el ügyben. 2010 elején az NNI Bűnügyi Főosztály birtokába újabb, érdemleges adatok jutottak, ezért előterjesztést tettek a nyomozás továbbfolytatására. A beszerzett adatok alapján kiderült, hogy a gyanúsítottak 2004. november 23-án az esti órákban nyereségvágyból lőfegyverrel megölték a sértetteket, majd elásták a holttestüket, autójukat darabokra vágták és felgyújtották.

És végül következzen még egy érdekes ügy, amelynek szintén évtizedes részletei is vannak:

- A Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Speciális Bűnözői Csoportok Elleni Osztálya büntetőeljárást folytat egy illető ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy két embert megölt, feldarabolt, majd elásta őket. A gyanúsítottal szemben korábban is folyt eljárás, akkor azért, mert a gyanú szerint 1999-ben egy órásüzletben több fejlövéssel megölte az üzlet tulajdonosát, aki a helyszínen azonnal életét vesztette. Ezt követően társával több értékes órát tulajdonított el a helyszínről. A Fővárosi Bíróság 2003 májusában felmentette. Az állammal szemben több százmilliós kártalanítási eljárást indított, melyből a Fővárosi Bíróság több tíz millió forintot ítélt meg neki.

A Nemzeti Nyomozó Iroda jelenleg is folytatja az eljárást, több emberen elkövetett emberölés miatt.

Döglött akták hétköznaponta 17 óra 25 perckor és kedden 22.15-kor az RTL Klubon!

A kép illusztráció!

Cobra 11
Semir és Ben drogkereskedőknek adják ki magukat, hog...
ValóVilág Aréna - Párbaj
A Kiválasztás során a játékosok kiállnak egymás elé ...
Grimm
A két Grimm testvér, Jacob (Heath Ledger) és Wilhelm...
Portré
Izgalmas sorsok, történetek vasárnap éjszakánként. V...

hirdetés
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL
Aimee egy 1929-es megoldatlan gyilkossággal keresi fel a nyomozókat.
KOMMENTEK
Új hozzászólás
moderálás után jelenik meg
0/1000 karakter