

Katherine Heigl: egy színésznő, akinek van véleménye
Katherine Heigl nem tagadja, ami a szívén, az a száján; szerinte sokkal jobb ha az ember őszinte, még akkor is, ha ezzel esetleg megbánt másokat.
Katherine életében sok változás történt idén; kilépett a nagysikerű Grace Klinikából és végre anya lett, férjével tavaly fogadták örökbe koreiai kislányukat. Katherine a kis Naleigh érkezesével saját bevallása szerint számos rossz szokásától szabadult meg, leszokott például a dohányzásról, és igyekszik meggondolni, mit mond, hisz kislánya épp abban a korszakban van, amikor mindent megismétel, amit hall.
A sajtó előszeretettel beszél úgy Heiglről, mint a színésznő, akinek véleménye is van. “Az tény, soha nem voltam az a csendes lány. Mindig azt mondom, amit gondolok, s ha valami fontos számomra, őszintén beszélek róla, nem hiszem hogy ezzel bármi baj lenne. “
De Katherine szókimondása nem egyszer meglepte már kollégáit is; volt, hogy egy filmjét szimplán szexistának titulálta, a Grace Klinika készítőire pedig a hosszú és fárasztó forgatások miatt panaszkodott.
Izzie Stevens szerepe a színésznő számára meghozta a világsikert, és megnyitotta a kaput Hollywood felé, s mára az ötödik legjobban kereső színésznő lett. A sorozatbeli Izzie impulzív karakterét nagyon szerette. “Voltak helyzetek, mikor Izzy hülyeségeket mondott vagy csinált, de az esetek 99%-ban egyet értettem vele.” Nem véletlen, hisz kollégái szerint is, Katherine Heigl a valóságban épp olyan nyitott és szókimondó, akárcsak Izzy Stevens a Grace Klinikán.
Forrás:
http://www.dailyrecord.co.uk/
http://articles.latimes.com















