AZ ELŐZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL
Laura és Steele különleges esetben nyomoznak. Az 1936-ban gyártott veterán autó, az Auburn Boattail Speedster már önmagában is milliókat ér.
hirdetés
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL
Két sikertelen színész gyilkossági kísérlettel vádolja egymást.
Kissé meglepő, ha egy főként az akció filmjeiről elhíresült színész, csillogó kezeslábasba bújva énekelgeti a Waterloo-t. Brosnan mégis megtette.
Harminc éve a tévézés egyik meghatározó asszonya volt, azóta viszont felhagyott a kamerákkal és a színház világát választotta új színpadaként, de kezdenie egyszer neki is muszáj volt.
Pierce Brosnan egy rövid időre – úgy tűnt – hosszú szabadságot vett ki a filmkészítés terén, hiszen a magyar közönség ebben az évben még nem láthatta a mozi vásznakon.
2005 környékén felmerült a lehetőség, hogy a 80-as években nagy sikert arató sorozatból filmet készítsenek.
A sorozat női rajongói példaként tekintettek Stephanie Zimbalist-ra, aki Laura Holt megformálásával megteremtette az erős és küzdeni akaró nő tökéletes képét.
Noha az RTL Klub repertoárjában újdonságnak számít a Remington Steele című sorozat, Pierce Brosnan számára – több mint 20 évvel ezelőtt – meghozta az áttörést.
Remington Steele (Pierce Brosnan) a világ legsármosabb és legügyesebb szélhámosa szereti a kihívásokat.
1/7
VIDEÓK

Remington Steele - Váratlan fordulat

Két sikertelen színész gyilkossági kísérlettel vádolja egymást. Arra alapozzák ezt az állításukat, hogy egy papagáj elpusztult, miután...

Remington Steele - A szenvedély autója

Laura és Steele különleges esetben nyomoznak. Az 1936-ban gyártott veterán autó, az Auburn Boattail Speedster már önmagában is milliókat...

Remington Steele - Térkép, arckép, lopott kép

Nyomtalanul eltűnt egy ismert oknyomozó riporter, miután megfigyeléseket végzett egy aukciós házban. A riporter egyik munkatársa kéri fel...

Remington Steele - Steele-t gyanúsítják

Végzetesnek látszó baleset történik, úgy tűnik, Steele halálra gázolta egy ügyfelüket Laura autójával. Laura mindenben segíti társát, aki...

Remington Steele - Ötöt egy csapásra

Egy amnéziában szenvedő férfi keresi fel az ügynökséget. Szeretné megtudni, ki is ő valójában, és miért akarják megölni?