Szulejmán seregeit a rodoszi hadjárat közben támadás éri. Az uralkodó hajója is elsüllyed, de a szultán túléli a támadást.
Egy szultán elleni merényletben Ibrahim súlyosan megsebesül. A férfi megmenti Szulejmán életét, ám ő hajszál híján az életét veszti.

A törökök imádnak minket, és mi is őket. Minden történelmi viszontagság ellenére a két ország lakói kiválóan szót értenek és keresztbe kasul házasodnak egymással. Ennek okait kutattuk, miközben közelebb kerültünk a Szulejmán című sorozat főszereplőihez is.
A sorozatban használt korabeli ékszereket Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában mutatták be. A csecsebecsék nemcsak értékesek, de a sorozat sztárjai viselték őket a forgatás közben, így igazi ereklyének számítanak a nyilvánosság előtt.
A sorozatbeli szerepét Meryem Uzerli török színésznő játssza. Sokak szerint azonban néhol hiteltelenül alakítja szerepét. Vajon tényleg ilyen volt I. Szulejmán szultán szerelme?
A török közélet több alakja is polgári pert indított nemrég a sorozat ellen. Állításuk szerint meggyalázza a szultán és az egykori Oszmán Birodalom emlékét.
Sokak által vitatott az egyik legsikeresebb török sorozat, a Szulejmán. Miközben soha nem látott erővel adja vissza az adott kor hangulatát, bizonyos csúsztatások sokaknál kiverték a biztosítékot. Törökországban még parlamenti felszólalás is lett belőlük.
Sokszor hallhatjuk, hogy „ahány ház annyi szokás”, de ez a népekre ugyanúgy igaz. Minden országnak megvannak a maga hagyományai, melyek hol érthetetlenek, hol érdekesek, hol pedig viccesek.
A Szulejmán édesanyját alakító, ma már 68. életévét taposó színésznő megjárta a szerelem legmélyebb bugyrait.
1/8
A szultán hazatér rodoszi hadjáratából, s megtudja, hogy Hürrem leánygyermeknek adott életet. Azonban ugyanolyan szeretettel és örömmel...
Egy szultán elleni merényletben Ibrahim súlyosan megsebesül. A férfi megmenti Szulejmán életét, ám ő hajszál híján az életét veszti. A...
Szulejmán seregeit a rodoszi hadjárat közben támadás éri. Az uralkodó hajója is elsüllyed, de a szultán túléli a támadást. Több hónapos...
Elkezdődik a rodoszi hadjárat. Az Oszmán Birodalom hatalmas sereggel indul a földközi-tengeri sziget felé. Mígnem a túlságosan...
Az utolsó egyeztetések folynak, s a szultán seregei készen állnak a rodoszi hadjáratra. Hürrem újra állapotos, a hírt kétségbeesetten...











































