SZEREPLŐ BEMUTATÁSA

Ian Somerhalder

Egyszer már elveszett egy szigeten többmillió néző szeme láttára, most pedig a vérünket szívja.

A Vámpírnaplók legismertebb színésze a magyar nézőknek a Lostból lehet ismerős, de láthatták még a Breat Easton Ellis könyvén alapuló abszurd drámában, a Vonzás szabályaiban és a Mezsgye című horror férfi főszereplőjeként. Egy masszázsterapeuta és egy építési vállalkozó fiaként 1978. december 8-án látta meg a napvilágot a louisianai Covingtonban. Ebben a kisvárosban nőtt fel, gyakran lovagolt, horgászott, úszott és az iskolai drámaklub tagjaként gyakorolta a színészmesterséget. Édesanyja biztatására tízévesen már modellkedett, így a nyarakat New Yorkban töltötte, mert csak az iskolai szünetekben tudott dolgozni.

Néhány évvel később lehetősége nyílt arra, hogy Európában dolgozzon, így jutott el Milanóba, Párizsba és Londonba. 17 évesen már New Yorkban tanult színészetet és 19 éves korára elkötelezte magát a mesterség mellett, az egyik legjobb tanárral, William Esperrel készült a jövőre. A Black and White című, klubéletről szóló filmben négyszáz emberből szúrta ki egy tehetségkutató, azonnal leszerződtették és ettől kezdve a sorsa megpecsételődött. Minden szabadidejét azzal töltötte, hogy fejlessze a képességeit, emellett írt és jógázott. Ma már szereti a szabadnapjait úszással, síeléssel vagy lovaglással tölteni.

Érdekességek

Az egyetemen futballozott és baseballozott.

A vékony alkatú Ian 20-30 kiló izmot szedett magára 2005-ben azért, hogy több esélye legyen vezető szerepeket kapni mozifilmekben.

A Lost forgatásai alatt azt tervezte, hogy vesz egy házat Hawaii-on, de hamarosan karaktere halálával véget ért számára a munka a sikeres sorozatban.

Szülei 13 éves korában váltak el. Egy húga és egy bátyja van. Édesanyjával nőtt fel, akit Ian úgy jellemez, mint nagyon spirituális lelket.

Francia, angol és ír vér csörgedezik az ereiben.

Katolikus iskolába járt.

A Somerhalder név biológiai ükapja pikáns történetéből származik, aki gazdag angol földbirtokos volt, és amikor teherbe ejtette egyik szeretőjét, fizetett egy bevándorlónak, hogy vegye feleségül a lányt és adjon a gyereknek nevet. Ez a név volt a Somerhalder. Az ükapát Hullnak hívták.

Rosie O’Donnell, a híres komikus a fiatal Rob Lowe-hoz hasonlította Iant a Late Night with Jimmy Fallon című szórakoztató show-műsorban.

Cobra 11
Semir és Ben drogkereskedőknek adják ki magukat, hog...
ValóVilág Aréna - Párbaj
A Kiválasztás során a játékosok kiállnak egymás elé ...
Grimm
A két Grimm testvér, Jacob (Heath Ledger) és Wilhelm...
Portré
Izgalmas sorsok, történetek vasárnap éjszakánként. V...

hirdetés
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL
Damon bocsánatot kér Elenától, amiért vámpírrá akarta változtatni, de a lány egyelőre képtelen erre.
KOMMENTEK
Új hozzászólás
moderálás után jelenik meg
0/1000 karakter
NAGYON JO KÉPŰ VAGY
ÁGI | 2011-11-15 13:33:05
Annyira édes, majd el olvadok...
Név | 2011-11-05 21:19:39
uggye
Név | 2011-11-05 13:36:12
<3 <3 <3 <3 <3 <3
viky | 2011-10-28 14:07:44
nagyon cuki i love you!!!!!!!!44
damonka | 2011-10-07 19:19:04
!!!!!!!!!!!!!
Név | 2011-10-07 19:17:53
!!!!!!!!!!!!!
Név | 2011-10-07 19:17:51
imádooooooom:D
Név | 2011-10-06 19:24:40
Ő a kedvencem <3
vakíí | 2011-10-06 19:12:35
Damon a világ legjobb pasi a világon. Aki belezúgott nem csodálom. Tök cuki. A Paul sem olyan rossz, de a Damon cukibb nála sokkal. Nagyon nem értek azzal eggyet aki utálja.
Damon a cuki | 2011-10-01 20:56:43
nagyon helyes!!!
m95 | 2011-09-27 08:30:31
szerintem tök helyes egy pasi imádom<<3
Név | 2011-09-25 17:58:13
Ahhh... imádm őt a világ legszebb pasija
Rekuccí | 2011-09-24 11:17:14
Szerintem jó pasi a sorozatban gondoskodónak látszik!
Szmír Dorina | 2011-09-24 07:34:45
Amúgy Ian fiatalkorában mármint 20 évesen szerintem kicsit buzis volt,de ahogy öregedett egyre jobb pasi lett.Szóval én bírom,jó színész,van stílusa,kisugárzása,és tök jól néz ki mostanra.
Iza | 2011-09-20 17:49:38
szép páros!!!
m95 | 2011-09-20 09:15:04
Ő a sorozat lelke, nélküle nem lenne, olyan jó, mint most! Ha ő nem lenne benne, akkor nem sok érdekes dolog történne.
m95 | 2011-09-19 09:21:18
kar hogy nina-val egyut vanak :( egy reszt szeretem oket egyut de egy reszt nem .....feltekeny vagyok:P
rockmafia | 2011-09-12 12:17:33
Cynthia! Ha tényleg amerikában laksz és a CW-n nézed a Vámpírnaplókat akkor honnan tudod,hogy Magyarországon az RTL-en vetítik? Egy kicsit átgondolhattad volna a történeted mielőtt leírod!
Vivi | 2011-09-11 18:15:40
Ez csak az én véleményem de szerintem Ian sokkal helyesebb mint Paul! Nem azt mondom hogy Paul ronda mert nem az! Az elején ő volt a kedvencem,de mostmár Ian fan vagyok. Annyira birom Iant. Szuperjó pasi és remek színész.Mellesleg a többi szereplőér is odavagyok.Szuper ez a sorozat.Imádom:D Kinem hagynék egyetlen részt sem az biztos.Na és mégegy mondat Ianről.Nagyon tetszik nekem Ian.és lehetséges hogyha igy előttem állna Ian meg Damon,Damon nyakába ugranék mint Ianébe:) De kitudja....:D Az egyszer biztos hogy beleszerettem ebbe a pasiba<3
Név | 2011-08-16 15:48:03
egyetértrek eperlekvárral és Anonymussal.Cynthia ezt a mesét inkább az 5 éveseknek mondd el...mi sajnos nem hisszuk el neked! ♥♥♥♥♥♥♥Ian♥♥♥♥♥♥♥ télleg álompasi <3 Nina Dobrev egy mázlistaa ....annyira irigylem ot ian-ért (LL)♥♥Damon♥♥
picinykood <3 :P | 2011-08-15 21:17:41
Remélem a a harmadik évad nem a 3. évad végén fog újra megjelenni - azért van ez mert a Rtl klub az egész évadot veszi meg - nem pedig részenként - Novemberben lesz végé a Hun 2 . évadnak - Januárban elindulhatna a 3. évad - remélem
zereb98 | 2011-08-12 00:46:37
<3
én | 2011-08-12 00:43:45
Imádom:::::)))))) Ő a király, nem is tudom hogy Elena mit eszik Stefanon amikor Demen jobb pasi.ÉN NEM ŐRÜLTEM MEG, DE ELENA IGEN SZOJON MÁN VALAKI NEKI.
tina | 2011-08-10 19:08:27
utálak!
blanka | 2011-08-08 12:19:34
én ha őszinte akarok lenni inkább damon karakterébe szerettem bele mint ianba bár tény és való h ian is nagyon jó pasi de inkább remek színész damon az akibe belelehet szeretni de ő nemlétezik :/ sajnos viszont azt ki lehet jelneteni h Ian Somerhalder iszonyat helyes pasi és baromi jó színész :) na meg nagyon mázlista h megkapta a szerepet mivel igazság szerint ha valaki más szintén helyes pasas kapja meg akkor az lenne most nagy szám nem pedig ő :) szóval fullos sexy elérhetetlen és M!Á!Z!L!I!S!T!A!!!! na meg mi is azok vagyunk h őt nézhetjük jöjjön már a 3. évad!!!!!!X)
regi | 2011-07-06 20:14:38
♥♥ ÁLOM PASI♥♥
emcsi | 2011-07-06 17:12:23
ian ♥♥♥
angika♥♥ | 2011-07-05 23:08:12
xd♥♥♥
Név | 2011-07-05 23:04:48
Ian....Hogy mi?A megtestesult alompasi..O a kedvencem...:) ♥♥♥♥♥♥♥
Név | 2011-05-29 21:02:49
Annyira Jó pasi. Kyra tényleg nagyon jó a második érsz, és szerintem itt sokkal szerethetőbb Damon. Ha nagyon látni akarjátok a VD-t akkor nézzétek meg valamilyen filmes oldalon. Én is ott nézem és nagyon jó♥♥♥ Damon álmaim pasija annyira helyes♥♥♥
Wikcsitó ♥ | 2011-03-01 14:06:23
Sziasztok!!! Nem értem aki nem szereti Damont fel se jöjjön az oldalra!!!!!!!
No Name | 2011-01-14 22:25:47
Rocker: Jensennek felesége van úgyhogy az állításod lehetetlen Damon tényleg hihetetlenül jó pasi bár számomra Alexander Skarsgard az első:D.
Sztármániás | 2011-01-14 17:39:06
Sziasztok! Szerintem is nagyon jó a vámpírnaplók. Én épp Angliában vagyok és itt már megy a 2. évad. Ha eddig bele voltatok zúgva Damon-ba, akkor a második évadban egyenesen a bugyitokat fogjátok ledobálni:)! Úgyhogy remélem még kibírjátok addig...
Kyra | 2011-01-07 15:15:46
Rocker: Jensen Ackles meleg, szóval inkább Ian...:-))
Név | 2010-12-09 19:34:36
imádom olyan jó pasi !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
b r | 2010-12-08 19:27:08
Ennél a pasinál már csak Jensen Ackles jobb (L)*.*
Rocker | 2010-11-29 16:07:45
jaj annyira tetszik ez a szines ja eg a vampir naplo kar h vege lett a tv-ben :( sajna a neten nagyon gagyi
brigi | 2010-11-28 17:36:48
ja és egyébként mit keresne Ian a Mc-be?! főleg ah alig tud kijutni onnan a rajongóktól? sztem inkább pizzát rendel mer akk csak annyi időre kell kimennie , h átvegye a pizzát és kifizesse xD de én nem dőlök be neki, mert akkora hülyeség, h nagyon... és Evelyn is átgondolhatta volna, h elhiszi e neki, még mielőtt megírja, hogy nagyon mákos vagy... ... sok rajongója van Iannek, de sztem sok rajongó túlzásokba esik... ebben értek egyett eperlekvárral : )
Anonymus | 2010-11-28 10:33:16
Ian szerintem s nagyon helyes meg minden, de asszem egyetértek eperlekvárral : ) és már bocs, de nemigazán tudom elhinni azt hogy Cynthia Amerikában él!... énis tudok ékezet nélkül írni úgy h a szövegbe angol szavakat rakok pl. Ez Stupidség!/Ez hülyeség! félig angolul, félig magyarul XD/ és egyébként az nagyon ritka, hogy egy külföldi ember aki magyart tanul előbb tanulja meg helyesen ragozni a szavakat és aztán tanulja meg azt leírni hogy vámpírnaplók... és egyébként azis tükrözi azt h nem vagy amerikai, hogy a legalapabb szavakat írtad angolul... ha magyarul tanulsz akkor az első, h a tanár elmondja neked h magyarul Magyarországnak és nem Hungarynek kell írni... azt meg sztem mindenki/legalábbis sokan/ tudja, hogy a vámpírnaplók jelentése angolul vampire diaries, ugyanis minden rész elején és végin ki van írva nagybetűkkel egy fekete háttérnél, amikor éppen a vér csöpög körülötte... ez az egész én amerikai vagyok dolog hülyeség!
Anonymus | 2010-11-28 10:29:26
Damon a világ legjobb pasia!Aki az mondja hogy fujj sztem féltékeny fiú,nem lát!
Név | 2010-11-26 18:35:41
nagyon jó pasi!!!!!!!!!!love!
sziszi | 2010-11-26 18:30:56
Imádom olyan jó pasi!!!!!!!!!!!!!!!!!! (L)
Ian FAN | 2010-11-25 16:01:58
Ian a legjobb a világon ŁŁŁ
YesterdayNightGirl | 2010-11-22 19:10:39
Sziasztok! Meg kell hagyni, jól szórakoztam egyes rajongókon. :) Ugyan, lányok, kérlek... "ölni tudnék érte"? "meghalnék érte"? "a véremet adnám érte"? Ilyenkor végiggondoljátok, hogy mit írtok? Azt teljesen megértem, ha valaki helyesnek vagy jó színésznek tarja. Ez tény és való. De némelyik fan olyan ódákat zeng róla, hogy az már fáj. Hiszen nem is ismerjük... És Ti sem gondolhatjátok komolyan, hogy képernyőn keresztül belezúgtatok egy nem létező személybe? Damon karaktere megnyerő, de nem biztos, hogy bármi köze van Ian-hoz. /leszámítva, hogy ő játssza :) / Egyébként szeretem a sorozatot, várom a folytatást. Örülök, hogy adja az RTL Klub. Üdv.
eperlekvár | 2010-11-21 17:18:31
Szia Cynthia ! Tökjó lehet neked hogy ott vagy a közelükben :D Énis szeretnék Amerikában lakni valamikor :D Mákos vagy nagyon :)
Evelyn | 2010-11-13 18:47:38
nagyon nincs rendben valami azzal aki azt mondja hogy DAMON nem jó pasi,ezt még kimondani is rosss,az aki ezt mondja az mennyen orvoshoz mert izlés ficama van,vagy vak,vagy csak egy féltékeny srác.a többi DAMON rajongónak üzenem hogy jók vagytok.csá.
DAMON fan | 2010-11-13 18:23:53
nagyon nincs rendben valami azzal aki azt mondja hogy DAMON nem jó pasi,ezt még kimondani is rosss,az aki ezt mondja az mennyen orvoshoz mert izlés ficama van,vagy vak,vagy csak egy féltékeny srác.a többi DAMON rajongónak üzenem hogy jók vagytok.csá.
DAMON fan | 2010-11-13 18:21:05
Sziasztok! En amerikaban lakom! ezert nincsen ekezet =( es itt sokkal jobb a vampirediaries mint Hungarybe es itt maszkalnak az utcaban olyan jo mert talakoztunk vele a Mc be es szegenyke alig tud kimenni mert ott volt a sok paparazzi na mindegy szeretlek damon(L)
Cynthia | 2010-11-12 19:11:37
DAMON SALVATORE:csúcsszuper álompasi BÁRMIKOR A VÉREMET ADNÁM ÉRTE!!!!!!!!!!!!!! És azok a szémek.....nincs olyan lény aki ellen tudna neki álni!!!!!!!!!! Brewn
Név | 2010-11-12 17:10:01
Team DAMON!!!!!!!!!!! I Love DAMON!!!
Név | 2010-11-11 18:51:08
Imádom szuper sorozat! Remélem 2.évadot is megveszi az RTL klub!!!
Név | 2010-11-11 18:49:24
fuj
lollyka | 2010-11-10 20:12:11
tök jó pasi. sztem a vápmpírnaplók sokkal jobb mint az alkonyat. ha nem az ian és a paul játszanák a fiúkat én nem is nézném
lollyka | 2010-11-07 16:44:55
Damon te vagy a király és imádlak =)=) a világ legjobb pasija szerepében vagy imádlakkkkkkk!!!!!!!!!!!!!!!!!! Sexy Boy
Luca | 2010-11-06 18:05:00
o uristen de csunya ez a demon ajjjjj ez remenytelen eseet na mennem kell nem birom nezni ennek a ronda demonnak a kepet ........
aki utalja demont | 2010-11-06 14:12:22
Szeretem a sorit nagggyon:)Stefant is bírom,mert szimpi,de Damon sokkal helyesebb!És am téll hasonlít Stefan Edwardra,nem csak külsőleg,de belsőleg is,mert ők a szenvedő alanyok a filmben.Damon meg legalább feldobbja a sztorit,szal tény,hogy ő a legjobb;)♥Ja és am sztem Ian és Nina összeillenek nagyon:D
Név | 2010-11-06 11:11:52
Úr isten A VILÁG LEGLEG SEXYSEBB FIÚJA
Mamma Mia | 2010-11-06 09:01:44
Egyszerűen elképesztő pasas!Azok a szemek ajjj borzasztó!!!! Borzasztóan szép!!És borzasztóan szexy!És az is BORZASZTÓ hogy ezeket a szemek nem láthatom minden nap,vagy legalább egyszer-egyszer ÉLŐBE!!!!!ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.....Stefan is helyes nagyon-nagyon de nekem Damon az első!!TEAM DAMON!!!!!!!!!!!!!!!ILOVVE YYOOOUUU
Gonoria | 2010-11-05 21:19:02
fuj de ronda ez a demon jaj hogy milyen ronda figurakot tudnak tenni a sorozatba demon fujjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj
aki utalja demont | 2010-11-05 18:39:05
I LOVE DAMON <3<3<3
Név | 2010-10-29 15:50:17
IIIIIIIIIIIII... Love....... Damon....... Mondjuk aki olvasta a könyvet rájön, hogy alpjáraton nem épp egy kedves figura
Név | 2010-10-21 20:24:42
Ő A NAGY Ő ÖRÖKKÉ
Damon | 2010-10-20 16:47:29
team Damon!
Név | 2010-10-19 15:02:17
Hát az egész sorozat lényege persze, hogy ŐŐŐ! (L) Te tényleg...xD Nagyon imádom, fogalmam sincs hány Stefan rajongó van, de nem hinném hogy túl sok, Damon melett...Anyira szexi!!!!!!!!!! I Love Damon!!
Team Damon | 2010-10-18 19:48:07
szevasz szerintem nagyon gázvagy a barátnőm belédvan eseve de ha látnálak vécérekelenemenem a képetől hányni jah s csak tud haszereted elenát akor felejcsd el mert szerintem roszlesz a vége hmmmmmmmmmmhmmmmmmmmm szégyne barom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Név | 2010-10-09 14:51:11
am jaja nemtom mi a szart esznek stefanon?? mikor eggyértelmű h ki a jobb pasi...mindíg a rossz fiúk néznek ki a legjobban
♥hhh | 2010-10-08 21:24:20
az egész évad nagyon jó kiváncsi vok a 2. évadra ♥♥♥♥Damon♥♥♥♥ wáá de állatul néz ki b+
Név | 2010-10-08 21:22:40
Damon(L)Damon(L) és megintcsak Damon(L) Miatta kezdtem el nézni a sorozatot és nagyon nagyon szeretem (L) Remélem ő szerzi meg Elenát mertr ha nem hát nemtom mitcsinálok:D Ezerszer jobb mint Stefan... 4ever (L)
magfata | 2010-09-29 20:14:32
LOVE DAMON!!!!!! ÖLNI TUDNÉK ÉRTE ÉS MÉG MEG IS HALNÉK ÉRTE HA KELL! ♥♥♥♥♥♥ EGYÉRTELMŰEN Ő A JOBB!!!!! SEXY PASI! ♥♥♥♥♥♥♥♥♥ Szarka egyetértek veleddd :) Paul hasonlít arra a ragyásképű patti-ra. Azt nem szeressük. ♥♥♥ Damon-nak jó a magyar szinkronhangja de én angolul láttam az egészet! SOKKAL JOBB ÖREGEM!!!!!!!!!!!! DOBSZ EGY HÁTAST!!!!! TEAM DAMOOOOOON ♥♥♥
SZERETLEKDAMONOM | 2010-09-29 18:16:12
damon a legeslegcukibb 31 éves pasííí a világon!!! <3 meg tudnkék érte halni!!!!!
on i love | 2010-09-26 15:00:31
uhhh...Damon f o r e w e r . <3333 egyszeruen imadom a sorozatot.: x x x `
beRni | 2010-09-12 10:36:54
Damon Forever!!!!!!!! Simán túltesz Stefanon!!!!!!!!!!
Név | 2010-09-10 14:25:48
Damon olyan edi ugy elvezem amikor merges akkor a legcukibb
star_powdesgdgevelynevyr | 2010-08-31 10:18:21
A kedvenc sorozatom a Vámpirnaplók és a kedvenc szereplőm Damon. Ő a legcukibb, bár egy kicsit lehetne kedvesebb is de nagyon aranyos :) I LOVE VÁMPÍRNAPLÓK (LL)
Walchy | 2010-08-28 22:23:35
<333 ^^,
(: | 2010-08-16 22:42:31
Imádom a fickót! Eszméletlen szemei vannak meg a mosolya is észvesztő,egyértelműen team Damon(Paul nagyon hasonlít az alkonyatos Pattinson gyerekre)
Szarka | 2010-08-16 14:31:40
Írok regény és azt már márciusba elkezdtem és a főhösnőmnek az lett a neve h Elena /Downn/...pedig akkor még nem is ismertem ezt a sorozatot...(L)Damon (l)
Zsanett | 2010-08-12 19:43:38
Eddig stefant szerettem, de nagyooon megkedveltem Damont iss :D iszonyat jópasi <3
EnCsY | 2010-08-01 22:59:15
(L)Ian Somerhalder(L)de nem vagyok megszállott Team Damon(L)*.*
Vivien | 2010-07-30 19:56:27
és Ian idősebb mint Paul!!!=S pedig Paul idősebbnek néz ki!!de Ian viszi a pálmát!!!I love Ian!!!Team Damon!!!<333
Szandra | 2010-07-29 22:39:22
Aki azt mondja hogy, hogy a magyar szinkronja jo, az 1. vagy nem hallotta meg Ian-t beszelni, 2. nem tud angolul.. nincs ezzel gond csajok de ne maaaar... Olyan hangot adtak neki mint egy 15 eves kisfiunak. A karakter jelleget veszi el es csorbitja Ian Somerhalder fantasztikus alakitasat!
Név | 2010-07-28 15:24:39
imádom demont.I love demon
vikivik | 2010-07-27 14:31:06
Ja-ja! Damoonn a király. Neki a szinkronjáát is nagyon eltalálták.
Név | 2010-07-27 14:05:01
DAMOOOOOOOOOOOOOOOOOOOON.*_*(ŁŁŁŁŁŁŁŁŁŁŁŁŁŁŁŁŁŁŁŁŁ)
Név | 2010-07-24 17:06:26
TTTEEEAAAMMM StEfAn!!! ő a legjobb, és még véletlenül sem az az öreg Damon cool a sorozat...ja meg Paul
Név | 2010-07-24 01:29:30
Én már a Lostba kiszúrtam:$ hihetetlen ez a pasi..a szemei és az egész arc berendezése őrjítő:O a mosolya se semmi:$ a szinkronhangját is nagyon jól eltalálták,bár egyáltalán nem hasonlítható Ian hangjához;) imádom a sorozatot,várom a 2.évadot nagyon(L)
Petrusskkaa | 2010-07-19 00:33:57
Imádom a sorozatot de főleg Damont!
Név | 2010-07-16 18:27:31
Ritka az olyan pasi h nem találok rajta kivetnivalót (még akkor sem ha megszólal:D) de Ő ilyen:)))))))))
Név | 2010-07-14 23:16:29
annyira imádom gyönyörű sexy és csodaszép *-* egyszerűen megőrülök érte
ismeretlen | 2010-07-10 13:45:01
De cukiiiiiiiiiiiiii! Naon de naon szeretem a vámpírnaplókat és legfőképpp Damont (L)!!!!! Azt mondják mások hogy ijesztő de nemmmm az !!!
Név | 2010-07-06 12:27:17
♥I LOVE YOU♥ jó a szinkronja!!! imádom Damont és a sorozatot!!!! ♥♥♥♥
Betti | 2010-07-04 17:19:30
Áá Damon nagyon helyes, és bejön a személyisége is =)(a későbbi epizódokban...). Meg az egész sorozatot imádom :). És nekem is tetszik Damon magyarhangja... ezt eltalálták ;).
Nikcsix | 2010-07-01 08:45:35
Juuujj annyira helyes. Na és rosszfiú. XĐXĐ Non sexi. Az a hang♥♥♥♥ fülbemászó.
Riell | 2010-06-29 19:17:34
Az a "Hello Tesó!" rész iszonyatosan gáz xD olyan jókat röhögtem a magyarhangkon...de Damon hangja kivételesen tetszett...:D
luca | 2010-06-29 19:14:41
Az elso resz :Hellooo Brother! Ian sexi ferfias hangjan utanozhatatlan.. TEAM DAMON forever!
Név | 2010-06-28 23:51:53
Ian I LOVE YOU!!!!!!!!!!♥♥♥♥♥♥♥
Név | 2010-06-27 21:58:37
♥♥♥ Team Damon!! ♥♥♥ A magyarszinkronhoz meg no komment ... szerintem elviselhető de ha egyszer hozzászokik az ember Ian sexy hangjához nehéz megszokni ezt ... de semmi kifogás :D
Szoffy | 2010-06-27 20:01:38
♥♥♥♥♥ olyan ari!!!♥♥♥♥♥
szini13 | 2010-06-27 10:12:55
Damon olyan cuki
Név | 2010-06-26 13:16:56
Damon olyan cuki!!!!
Cuki | 2010-06-26 13:11:45
Jezusom.. a magyar szinkron katasztrofa!
Név | 2010-06-25 22:33:17
Team Damon!!! The vampire diaries FAN site twitteren: @VampDiariesHun! Kovessetek!
Név | 2010-06-25 16:32:22
team Damon♥ :)
Név | 2010-06-25 15:09:12
áhh a legjobb:D ♥Damon♥
Csillu | 2010-06-25 14:07:51
♥♥Team DAMON♥♥♥<3
billah | 2010-06-25 11:41:52
Imádom!!! :D We love Damon!!! <3
Név | 2010-06-25 10:22:49
Damon a legjobb!!
Andi | 2010-06-24 11:51:37
Úhh, de imádom.....
Elena | 2010-06-23 20:29:51
Damon!!!!!!!!!!!
Név | 2010-06-21 10:39:54
Team Damon (L)
Név | 2010-06-20 14:51:59