Ian lesz Stephenie Meyer következő hőse?

Damon Salvatore alakítója lehet a férfiideál az Alkonyat szerzőjének következő regényadaptációjában.

Az Alkonyat világméretű sikere után Stephenie Meyer újra tollat ragadott és írt egy romantikus sci-fit kifejezetten felnőtteknek. A burok egy szerelmi háromszögről szól egy olyan világban, ahol egy idegen faj megszállja a Földet és vonja irányítása alá az emberek elméjét. Mivel az Alkonyat saga filmen is óriási siker lett, eddigi három része egyenként dollárszázmilliókat termelt, nem tűnik őrült ötletnek, hogy újabb Meyer-sikerdarabot vigyenek vászonra.

A filmet már az imdb.com is jegyzi, a honlap adatai szerint 2011. elején kezdődhet a forgatás, de egyelőre szegényes az adatlap. A rendező Andrew Niccol lesz, aki már a forgatókönyv harmadik változatát írja és szorosan együttműködik Stephenie Meyerrel, ahogy azt az Alkonyat-filmeknél is teszik a készítők. Ennek a történetnek egy férfi a főhőse, Ian O’Shea, akit egyes pletykák szerint a Vámpírnaplók sötétlelkű vámpírja, Ian Somerhalder alakíthat majd.

A GQ riportere egy videóinterjúban megkérdezte Iant, hogy mit lehet tudni a projektről, mire ő azt válaszolta, nem is tudta, hogy Stephenie írt egy ilyen könyvet, de úgy tűnik, hogy nagy film lesz. „Végül is ez egy pletyka, de nem tudom... Ki tudja, mi lesz?” Nagyon úgy tűnik, hogy Ianhez előbb jutott el a hír a szerepajánlatról a riportertől, mint a producerektől, de ahogy mondja, soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő.

Nézze a Vámpírnaplókat minden pénteken 22 óra 20 perckor!

Forrás: www.examiner.com

Cobra 11
Semir és Ben drogkereskedőknek adják ki magukat, hog...
ValóVilág Aréna - Párbaj
A Kiválasztás során a játékosok kiállnak egymás elé ...
Grimm
A két Grimm testvér, Jacob (Heath Ledger) és Wilhelm...
Portré
Izgalmas sorsok, történetek vasárnap éjszakánként. V...

hirdetés
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL
Damon bocsánatot kér Elenától, amiért vámpírrá akarta változtatni, de a lány egyelőre képtelen erre.
KOMMENTEK
Új hozzászólás
moderálás után jelenik meg
0/1000 karakter
én imádom a könyvet is de a sorozat is tök jó :D (L)
Név | 2010-09-05 18:51:40
akkor lesz majd non érdekes,amikor megjelenik a katherine :D de most is tök jó:)mindig nézem! damon non cuki <3 ♥ thx rtl!
xXxLittleAngelxXx | 2010-08-06 10:47:30